Az első női szuperhős lehet Brie Larsonból

nlc | 2016. Június 03.
Már abban az értelemben, hogy úgy indulhat marveles karrierje, hogy azonnal saját filmet kap, ilyen pedig még sosem fordult elő, önálló filmet csak férfi szuperhős kapott.

A Captain Marvel című filmnek jelen állás szerint még nincs rendezője, de készült hozzá forgatókönyv, a bemutatót pedig 2018 júliusára tűzték ki.

A Marvel képregényekben 4 különböző karakter viseli a Ms. Marvel vagy Captain Marvel nevet. A film valószínűleg Carol Danvers történetét dolgozza fel, és ha a Larson-pletykának tényleg van alapja, akkor jelentőset fiatalítanak a karakteren, aki inkább a harmincas éveiben járt a képregényekben.

Carol Danvers 1968-ban mutatkozott be a Marvel univerzumban, eleinte csak mellékszereplő volt, 1977-ben szerezte meg a képességeit egy baleset következtében. Így lett szuperereje, képes repülni meg az erejét kivetíteni más tárgyakra. A 70-es évek végétől kezdve megkapta saját füzetét, és egészen különös történetekbe keveredett.

Az Oscar-díjas Brie Larson egyelőre nem kommentálta a pletykákat.

(via Index)

Exit mobile version