Örökletes lehet Gálvölgyi János vesebetegsége

nlc | 2016. Július 06.
Legalábbis a betegségre való hajlama – vetette fel a Blikk, hiszen a Gálvölgyi családban nem ez az első veseprobléma.

Gálvölgyi János kórhátba került a hétvégén, ezért még a lánya esküvőjén sem tudott részt venni. Napokig az a hír járta, hogy a vérnyomásával van gond, de a lánya nyilatkozatából kiderült, hogy a veséjével vannak problémák.

“Mivel számos újságban és internetes felületen jelentek meg téves hírek Gálvölgyi Jánossal kapcsolatban, a család a következőkről tájékoztatja a közönséget. Gálvölgyi Jánost kórházban ápolják. A Kossuth-díjas színművészt szombat óta kezelik az egyik fővárosi kórházban, veseproblémák miatt” – áll a közleményben, amiben azt is leírják, hogy a művész állapota folyamatosan javul.

A családban nem ez az első alkalom, hogy vesebetegséget diagnosztizálnak valakinél, Gálvölgyi János unokája, Simon hároméves korától évekig küzdött a gyógyulásáért. Örökletes vesebetegséggel született, új szerv mentette meg az életét, amelyet édesapjától kapott – emlékeztet a Blikk

Exit mobile version