Meghalt Laux József

nlc | 2016. Augusztus 06.
Laux József, az Omega és az Locomotiv GT dobosa 73 éves volt.

Szombaton, rövid betegség után meghalt Laux József – írja a 444.hu a zenész családjára hivatkozva.

“Hétfőn még bent jártunk nála a balatonfüredi szívkórházban, és akkor már nagyon rossz érzésekkel jöttünk el. Szörnyű, hogy Somló Tamás halála után két héten belül egy másik nagyszerű zenésztársat veszítünk el” – hangsúlyozta Kóbor János, az Omega énekese.Mint mondta, Laux József rendkívül céltudatos ember és nagyon szorgalmas zenész volt, messze a legszorgalmasabb az Omegában.

A dobos 1962-ben alapító tagja volt az Omegának, ahol egyetlen szerzemény fűződik nevéhez, a Kérges kezű favágók című instrumentális dal. 1971-ben Presser Gáborral kiváltak és megalakították az Locomotiv GT-t. 1976-ig volt a zenekar dobosa. Később disszidált, és Los Angelesben telepedett le, miután elvált Adamis Annától. Először 1985-ben látogatott haza, majd a 90-es évek elején végleg hazatelepült – olvasható a Wikipédián.

2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.

Exit mobile version