Pár napja még csak viccelődtünk az ismerősökkel, hogy megint szerdától keddig tart a Sziget, mint régen, szóval nemsokára biztos újra Tankcsapda lesz este hétkor a Nagyszínpadon, közvetlenül a Chumbawamba előtt, és hazánk népe visszafoglalja a Hajógyárit, de az igazi poén az, hogy kedden tényleg több magyar szót lehetett hallani a fesztiválon, mint másmilyent (bár a biztonsági ember a rend kedvéért így is inkább az alkarját a gyomromba nyomva figyelmeztetett, hogy egy kijáraton próbálok bemenni az A38 sátorba, azt mégiscsak mindenki érti). Egy pillanatra mondjuk felmerült bennem, hogy talán már nem a külföldiek, hanem a külföldön élő magyarok járnak a Szigetre, de aztán a Nagyszínpad előtt várakozva kétszer is elkalandozott a tekintetem (esküszöm, hogy véletlen volt, nem vagyok én olyan), így betekintést nyertem két idegen mobil-telefonkönyvébe is, és csupa magyar nevet láttam, szóval egy kint töltött félóra után már bármit el tudtam képzelni a jövővel kapcsolatban. Na de egy Rihanna-koncert azért még mindenképpen hátravolt addig.
Az meg az istennek sem akart elkezdődni. A közönség egy jelentős részének ekkorra persze már elég nagy rutinja volt a várakozásban, mert a bejáratoknál irtózatos tömeg torlódott fel (hogy ilyenkor a szervezetlenséget számon kérő publikumnak vagy a korábbi érkezést számon kérő szervezőknek van igazuk, arról ne itt döntsünk), de azért húszpercnyi csúszásnál szórványosan megkezdődött a pfujolás, újabb öt perc alatt pedig szép erős kórussá is szerveződött (történelmi pillanatok voltak ezek) – hogy aztán pontban tízkor minden átmenet nélkül üdvrivalgásba váltson át, amikor a Star Warsba száműzött női Robin Hoodnak öltözött Rihanna a Stayjel a Sziget Nagyszínpadára lépett. Micsoda fordulat!
Rihanna pedig jött, látott (ha nem is ennyire, de nagyon jó szögből) valami ilyesmit,
és öö – na igen, mit is csinált? A 23 órás kötelező befejezést végül ugyanúgy nem vette komolyan, mint a 21.30-as kezdést, ráhúzott még egy szűk negyedórát, és abba az uszkve 72 percbe valahogyan (főleg erős rövidítésekkel) sikerült belegyömöszölnie a slágerei egy jelentős részét is az Umbrellától a We Found Love-on és a Rude Boyon át a Pour It Upig meg a Diamondsig, sőt a zenekara még meg is tűzdelte őket irdatlanul pumpáló basszusoktól a gitárszólóig mindennel, amit el lehet képzelni. Eközben maga Rihanna párszor szépen betolta az egész nézőteret tüdőből meg torokból a Dunába, párszor meg leengedett mikrofonnal hallgatta, ahogy a háttérvokalistái elvégzik a melót, vagy épp bejátsszák felvételről a saját hangját. Sőt, néha még elégedetten tátogott is rá, mint aki magában énekel.
Közben néha táncolt meg twerkelt is (megvolt a bécsi vonaglás budapesti kiadása is), néha pedig táncoltak meg twerkeltek helyette mások (a műsor közepe felé a karját egymás után úgy kétszázszor kifordító fickó ízületeit valószínűleg még mindig bogozgatják). Időről időre mosolygott is kedvesen, néha pedig biggyesztette az ajkát vagányul, és elmondta, hogy egész Barbadoson sincs talán olyan sok ember, mint a Szigeten, zárásul meg azt is, hogy hihetetlen volt a közönség. Aztán elindult lefelé, megállt még egyet integetni, majd végleg eltűnt. Az addig a slágerek alatt éneklő, táncoló, fotózó és videózó, az ismeretlenebb dalok alatt pedig leginkább e fotókat és videókat szép csendben posztolgató közönség meg ott maradt a kivetítőkön megjelenő térképekkel, amelyeken villogó nyilak jelezték, hogy merrefelé hagyható el a nézőtér, majd az üzenetet másodpercek alatt levéve mindenki elindult taps, ováció vagy fütty nélkül a kijelölt irányok valamelyikébe. A háttérben már meg is szólalt az egyik italpultnál a zene.
A lelkesedés elpárolgása érthető: az ígéret úgy öt-, rosszabb esetben tízpercenként benne volt a buliban, hogy most már tényleg lesz valami ebből, de végül aztán inkább hazavitte magával az énekesnő. Pedig alighanem maradhatott volna minden ugyanígy a játékidőtől a valóban elénekelt hangok mennyiségéig, sőt át sem kellett volna öltöznie (ez ugyanis kimerült abban, hogy levette a kapucniját), és a színpadot három oldalról körbefogó fehér leplekre sem kellett volna többet vetíteni azoknál a színes foltoknál, amik a bulit kísérték néha. Elég lett volna az is, ha a főszereplő egy kicsit látványosabban felszívja magát azon, hogy tényleg milyen irgalmatlan tömeggel áll szemben. Talán még a záró Love on the Brainnél sem lett volna késő, ami érezhetően csúcspontnak is volt szánva, és végül majdnem olyan is lett, mint a dal Billboard-díjátadós felvétele, aminek csodájára jár az internet.
Majdnem olyan lett. Épp csak annyi volt a különbség, hogy ezen a videón valaki kis híján szétszakad, a Szigeten meg csak egy profi énekesnő demonstrálta, hogy ilyen régies soulballadákat is tud énekelni, ha akar. Pedig ebből is lehetett volna jó kis YouTube-videó. Így viszont maradt az udvarias utólagos Instagram-poszt. Kár érte.
Olvass még:
- Minden, amit elöljáróban tudni lehetett a szigetes Rihanna-koncert kulisszatitkairól
- Rihanna gázsija állítólag 1 millió dollár volt
- George Clooney is megszerezte Rihannát az Ocean’s Eightbe