Hosszú Katinka megdöntötte Egerszegi Krisztina rekordját

Forrás: MTI | 2016. Augusztus 13.
"De hogy is lehetnék csalódott? Úgy érkeztem ide, hogy még nem volt olimpiai érmem, a világbajnokságokon pedig két arany és egy bronz volt a legjobb szereplésem. Ez az egész egyszerűen hihetetlen" – mondta az ezüstérme után az újságíróknak Rióban Hosszú Katinka.

A 27 éves bajai úszó az Olimpia Uszodában beszélt a magyar sajtó képviselőivel, mint azt elmondta, ez a második hely rögtön munkára is ösztönzi.

“Ez a versenyszellem bennem van, főleg úgy, hogy pár századdal kaptam ki. A tüzet már érzem, megindult bennem” mondta Hosszú Katinka, aki 400 méter vegyesen óriási világcsúccsal, 100 méter háton minden idők második leggyorsabb úszásával, 200 méter háton pedig olimpiai rekorddal győzött.

“De hogy is lehetnék csalódott? Úgy érkeztem ide, hogy még nem volt olimpiai érmem, a világbajnokságokon pedig két arany és egy bronz volt a legjobb szereplésem. Ez az egész egyszerűen hihetetlen.”

Katinka elárulta, annyira elfáradt az utolsó döntőjében, hogy a levezetés során hányt. “Az utolsó huszonöt méteren szinte már a lábamat sem éreztem, ennyi volt bennem, ma ő volt a jobb. Lehet, hogy a sors akarta így, hiszen neki ez volt élete utolsó versenye, nekem pedig adott egy kis tüzet, hogy jövőre a budapesti világbajnokságon úgy álljak fel, hogy talán ennél a három arany, egy ezüstnél is szebb lesz”  mondta Hosszú, aki mindössze hat századdal kapott ki az amerikai Maya DiRadótól.
  
“Szerencsére sikerült végig úgy versenyeznem, ahogyan azt előre elterveztem, teljesen ki tudtam zárni azt, hogy olimpia van. Év közben százmilliószor leúsztam már a négyszáz és a kétszáz vegyest is, tudtam, mit kell csinálnom. Csak el kellett engednem magam, és azt csinálni, amit tudok.”

“Egyetlen célba érkezésen kívül minden összejött az olimpián, azt, hogy ez az egyetlen dolog, ami nem jön össze, bármikor aláírtam volna. Azért ez a négy érem jelzi, hogy jó úton járunk. Mindvégig bíztunk abban, amit csináltunk, lehajtottuk a fejünket, és keményen dolgoztunk. Mindent beleadtam, ennyi volt, de azért a három arany, egy ezüst ennyi voltnak nem rossz…”  jegyezte meg Hosszú, aki mostani sikerével felnőtt pályafutása 60. érmét szerezte olimpián, világ- és Európa-bajnokságokon az 50 és 25 méteres medencéket is beleszámolva.

Hosszú Katinka 3 arany- és 1 ezüstérmet nyert Rióban, azaz az úszók között megdöntötte Egerszegi Krisztina egy olimpián elért magyar eredményességi rekordját: a legendás Egér 1992-ben Barcelonában 100 és 200 méter háton, valamint 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre.

A sportágtól független magyar csúcs Keleti Ágnes nevéhez fűződik, a fantasztikus tornász 1956-ban Melbourne-ben négy aranyat és két ezüstöt nyert. Hosszú egyúttal ezzel az éremterméssel a magyar eredményességi örökranglistán feljött a 13. helyre, a nők között az ötödik a tornász Keleti Ágnes és az úszó Egerszegi Krisztina, valamint két kajakos, Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa mögött.
 
Exit mobile version