VV Somának annyira kellett a pénz, hogy beadta a derekát és bevállalta a meztelen fotózást. Az ilyen képek erotikus oldalakon szoktak megjelenni. “Sokáig egy, a cégnél dolgozó ember próbált megfűzni, hogy vállaljam el a fotózást, de én visszautasítottam. Végül olyan rossz anyagi helyzetben voltunk, hogy hirtelen kellett sok pénz, és akkor azt mondtam magamnak, a családomért megteszem. Tavaly az érettségi vizsgák előtt mentem el megbeszélni a részleteket. Senki nem kényszerített rá, de nem volt más választásom” – mondta el a Blikknek a Való Világ 8 játékosa.
“Egy ilyen munkára sehogy nem lehet készülni. Egyedül voltam bent a fotóssal, és az ihlethez felnőttfilmet vetítettek és vérbőséget okozó szert is adtak. Természetesen nem egy szűk stúdiót kell elképzelni, hanem egy hatalmas, gyönyörűen berendezett lakást. Persze sem a környezet, sem a film nem tudta elterelni a figyelmemet a fotózásról, ami nagyjából 2-3 órán keresztül tartott. Közben végig csak a pénzre tudtam gondolni, és arra, hogy mikor lesz már vége. Csak az motivált, hogy a családomért csinálom az egészet. Először bele sem gondoltam, mit vállaltam be, csak azt láttam magam előtt, hogy hú, de jó lesz, ha végre már megkapom a pénzt. Amint kiértem a lakásból, az első gondolatom az volt, hogy mekkora hülyeséget csináltam” – mesélte VV Soma.