Szacsvay László felesége már sosem lesz önmaga

nlc | 2016. Szeptember 05.
Balesetének következményei súlyosak, a színész néha hazaviszi a kórházból, hogy otthon ápolja. Szacsvay László nem szívesen beszél a családi tragédiáról.

Tavaly augusztusban mi is megírtuk, hogy négy emeletet zuhant Szacsvay László felesége. Az asszonyt több mint 40 napig ápolták az intenzív osztályon, mígnem átkerült az idegsebészetre. Ekkor úgy tudtuk, hogy oxigént kap, viszont mozogni még nem tud, két keze pedig be van gipszelve, ennek ellenére a szakemberek szerint jó esélye volt a gyógyulásra.

Szacsvay László decemberig egy sort sem nyilatkozott neje állapotáról, akkor viszont megtört a jég, és a következőket mondta: “Elég keserves ez az egész, de ez van. Állni kell a keservet. Bármennyire nehéz, tovább kell lépni valahogy, én munkával próbálom elterelni a figyelmem. A másik módszer az, hogy mindenen röhögni kell. (…) Sok szöveget kell fejben tartanom. A kicsikkel semmi gond, de a nagyobb szerepek, főszerepek már nehezebbek. Még kutyasétáltatás közben is valamelyik darab szövegét mondom magamban. Sokszor azt hiszik, bolond vagyok, mert magamban beszélek, de ez nem számít. (…) Amíg van dolga az embernek, addig él. Ha már nincs, akkor mit csinál? Bírom, amíg bírom.”

A színész azóta sem szólalt meg, de egy bennfentes mondott pár szót a jelenlegi helyzetről: “Még mindig nem nagyon lehet szóra bírni Szacsit. Néha mesél egy-két mondatot a feleségéről, de igyekszünk nem emlegetni a fájó múltat. A legutóbbi hírek szerint egy rehabilitációs intézetben ápolják az asszonyt, és folyamatos felügyeletre szorul. Szacsi haza szokta vinni pár napra, akkor ő ápolja. Lelkileg megterhelő mindkettejük számára ez a helyzet. Ahogy kivettem a szavaiból: Klaudia már soha nem lesz a régi. Annyira súlyosak voltak a sérülései, hogy teljesen soha nem fog felépülni. A frontok is megviselik mostanában. Az időjárás komolyan befolyásolja a közérzetét, kihozza a fájdalmakat.”

(via Blikk)

Exit mobile version