Baukó Éva teljesen kiakadt a Való Világ 8 lányainak viselkedésén és az alkoholfogyasztási szokásaikon. “Amit itt bent a villában a lányok részegen művelnek, az kritikán aluli! És még engem neveztek anno az újságok alkoholistának! Ha én az voltam, akkor ezek mik?????” – írta az egykori Villalakó a Facebookon.
Ezután pedig egy élő bejelentkezést is tartott, hogy megtudja, a követőinek mi a véleménye a mostani Való Világos lányokról. Itt is elmondta, hogy sérelmezi, hogy 5 évvel ezelőtt mekkora piásnak állították be őt az újságok, mint mondta, ezek a lányok durván túlfeszítik a húrt.
A kommentelők nagyrészt egyetértettek, sérelmezték például, hogy milyen rondán beszélnek a villalakók, ezt a véleményt Baukó Éva is osztotta, de azért hozzátette, hogy ők sem beszéltek éppenséggel szépen, de ekkora túlzásokba azért nem estek. Elmondta azt is, hogy a legdurvább tettét, Jerzy leköpését megbánta, és azóta bocsánatot is kért tőle. Volt olyan kommentelő is, aki a véleményét ugyan nem mondta el, helyette cicivillantást kért. Ezen Baukó Éva mélységesen felháborodott, és azt tanácsolta az illetőnek, villantásért kapcsoljon a Való Világra.