Majka durván visszaszólt Ördög Nórának

nlc | 2016. Szeptember 22.
Gondoltuk, hogy Majka nem fogja szó nélkül hagyni, ami elhangzott róla múlt héten a Star Academyben. Bizony jól sejtettük, most visszaszólt Ördög Nórának.

A múlt héten Ördög Nóra egyedül vezette a Star Academy élő show-t, mert Majka Zorán koncertjére volt hivatalos a Művészetek Palotájába. Ördög Nóra partnerre talált Király Viktorban, és bizony elmondta a véleményét Majkáról. Például utalt a magasságára, hogy nem tud egy helyben állni, és elmondta azt is, hogy szerinte Majkát más körülmények között fel sem engednék a Müpa színpadára. Mindezt persze viccesen.

Majka most visszavágott. “Most nem én fizetem szombaton a kajáját és a büfészámláját, ahogy ezt tettem az elmúlt négy hétben egyébként. Tehát Ördög Nóra konkrétan abból a fizetésből eteti saját magát, amit én itt keresek, és ráköltöm a nagy részét, mert egyébként sokat is eszik, de ezt most csak halkan jegyzem meg…” – mondta Majka. Egy biztos, igazán szórakoztató harc az övék. Majka egyébként Király Viktort sem kímélte, a videóból megtudhatod, mit mondott róla.

 

Exit mobile version