George Clooney meglepte a feleségét az évfordulón

nlc | 2016. Október 05.
Nem hitted volna, hogy George Clooney és Amal Clooney eljut addig, hogy második házassági évfordulót ünnepeljenek? Akkor nem vagy egyedül, legalábbis a színész szerint.

Ellendrukkerből több akadt, mint drukkerből, amikor George Clooney bejelentette, hogy megnősül, ez még a sztár előtt sem titok. Amikor az etonline újságírója megkérdezte tőle, hogyan ünnepelt, rögtön ezzel is indított George Clooney: “És még azt mondták, hogy ez nem lesz tartós, de bebizonyítottam, hogy tévedtek.”

Az ünneplésről viccesen csak annyit mondott, hogy többnyire ittak, és főzött a feleségének egy vacsorát. Arra kérdésre, hogy mégis mit, a szokásos szarkazmussal annyit válaszolt: “Ez már túl személyes kérdés. De nagyon romantikus második házassági évfordulónk volt.”

George Clooney esküvője két éve, szeptember 27-én volt, és azóta többször is elmondta, hogy boldogabb nem is lehetne. “52 évesen megtaláltam életem szerelmét” – áradozott nemrégiben Amal Clooneyról

Visszatérve a romantikus vacsorára, az E! Newsnak a színész annyit elárult, hogy Amal nem a főztje miatt ment hozzá. “Nem hiszem, hogy odalenne a főztömért. Ha összeütök valamit, mondjuk spagettit húsgombóccal, akkor nem tudja, hogy az készen kapható, és megtéveszthetem vele.”

Clooneynak a jeles napon barátja, Hugh Jackman is gratulált, amikor egy közös rendezvényen találkoztak. 

Később Amal meglátogatta Clooneyt a forgatáson, a beszámolók szerint pedig sokszor félrevonultak, hogy kettesben lehessenek, ahol nem látják őket a fotósok. 

 

Exit mobile version