Kulcsár Edina erősen retusált képe ijesztő

nlc | 2016. Október 07.
Az nem kifejezés, hogy kritikus magával szemben Kulcsár Edina, aki szívesebben lát magáról jól megszerkesztett képet. Hát, most aztán megkapta.

Tudom, hogy egyik szépségverseny éri a másikat, és a szépségkirálynők számát tekintve már rég világbékének kellene lenni, de százalékos arányban még így is kevés nőnek van arra bizonyítéka, hogy a világ egyik legszebbje, Kulcsár Edina viszont közéjük tartozik.

Itthon megnyerte a Magyarország szépe versenyt, és ugyanabban az évben, 2014-ben a világversenyen Miss World második helyezettje lett Kulcsár Edina, de még ő sem elégedett magával. 

Na ennyit a múltidézésről, ugorjunk a jelenbe. Bár eltelt két év, de az “ú, de dagadt vagyok” mondat azért kicsit túlzónak tűnik, pedig a szépségkirálynő így látja magát. Amikor Cinthya Dictator megmutatta neki a róla készült képeket, Edina elszörnyedt, és gondolta, egy kicsit instruálja a fotóst, hogyan kellene retusálni a a képeket. 

“Derekat vékonyítani, cicit növelni, kart vékonyítani, combot, popsit kintebb, bugyit vissza, hosszabb testet…” – hangzott a kívánságlista, a végeredményt tekintve pedig még a soványsága miatt kritizált Cinthya Dictator is betegesnek ítélte.

“Amikor megláttam a nyers fotókat, egy picit összeráncoltam a homlokomat, hogy most komolyan így nézek ki? Egy picit nyilván csalódott vagyok, de tisztában vagyok azzal, milyen testi adottságokkal rendelkezem, és igazából ezek ösztönzően hatnak, hogy egyek normálisan és járjak le az edzőterembe rendesen” – mondta mosolyogva az Édes Életben Kulcsár Edina, akiről mutatjuk, milyen a brutálisan retusált kép:  

 

Exit mobile version