Osvárt Andrea vakként is eligazodik

nlc | 2016. Október 17.
Kemény feladatba vágott bele Osvárt Andrea. A fehér bot napján Farkas Franciskával és Dallos Bogival kipróbálták, hogy milyen lenne, ha öt érzékszervük közül a látásukat elvesztve kéne élniük.

A színésznők mellett Bukta Gábor és Gubó Gergely csörgőlabdázók, valamint Ocelka Róbert parakerékpározó is aktívan részt vett az eseményen, mely a látássérült emberekre próbálta felhívni a figyelmet. Osvárt Andrea, Farkas Franciska és Dallos Bogi bekötött szemmel végeztek el rutinfeladatokat. “A konyhai feladatok és a szendvicskészítés különösen nehéz volt, nem láttam, hova nyúlok, és ezért több alkalommal is összekentem magam” – mesélte mosolyogva, és hozzátette, hogy ruhákat válogatni igazán furcsa volt, mivel nem tudta, hogy mi milyen színű, és hogy mennyire passzolnak egymáshoz. “A láthatatlan minilabirintus alapvetően nem okozott kihívást, viszont azt éreztem, hogy sokkal lassabban merek lépkedni, mint nyitott szemmel.”

Osvárt Andrea vakként is eligazodik

Kemény feladatba vágott bele Osvárt Andrea. A fehér bot napján Farkas Franciskával és Dallos Bogival kipróbálták, hogy milyen lenne, ha öt érzékszervük közül a látásukat elvesztve kéne élniük.

A Láthatatlan Kiállítás által szervezett esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a látássérültek élethelyzetére. A nemes ügy közel áll Farkas Franciskához, hiszen a színésznő korábban szociális munkásként is dolgozott. “A feladatok egyszerre voltak izgalmasak, érdekesek és félelmetesek: nagyon elbizonytalanított, hogy a látásom nélkül kellett eligazodnom a térben. Alapvetően szociálisan érzékeny vagyok, ezért is látom, hogy az akadálymentesítés gyerekcipőben jár még. Fontos, hogy ezért odafigyeljünk egymásra, és segítsük a másikat” – hangsúlyozta a színésznő.

 

Exit mobile version