Cserpes Laura és Gyurta Dániel összejöttek

nlc | 2016. November 04.
Amennyi időt csak tudnak, együtt töltenek. Gyurta Dániel és Cserpes Laura közt (mint azt többen állítják) tökéletes az összhang.

Tavaly nyáron mi is megírtuk, hogy Gyurta Dániel szakított Borkai Petrával, az úszóról pedig azóta leginkább szakmai hírek jelentek meg – egészen mostanáig. A Blikk információi szerint Gyurta és Cserpes Laura kapcsolata az énekesnő egyik őszi koncertjén kezdődött. “Dani elment a barátaival szórakozni, és persze az sem volt titkolt célja, hogy megismerkedjen az énekesnővel” – mondta a lapnak egy Gyurtához közeli forrás, és hozzátette, hogy az úszó a koncert végén odament Cserpeshez, és udvariasan bemutatkozott neki. Megjegyzik, hogy az énekesnő már a koncert alatt kiszúrta a neves vendéget a nézők között. A Blikk szerint már aznap este hosszasan beszélgettek, és nem maradt el a folytatás sem. 

A fiatalok az első este óta rengeteg időt töltenek együtt, ismerkednek. A Blikk megkereste őket, hogy nyilatkozzanak a kapcsolatukról, de azt mondták, hogy nem szeretnének beszélni róla, Laura egyik ismerőse viszont ennél közlékenyebb volt. Laura szinte ragyog, rég nem láttuk ennyire vidámnak és felszabadultnak – mondta, és azt is elárulta, hogy a “nagy családi bemutatás” még nem történt meg.

A lap viszont megtudta, hogy a fiatalok már túl vannak az első közös utazáson: Gyurta október végén a norvégiai Magyar Nagykövetség meghívására Oslóban járt, ahol beszédet mondott az 1956-os forradalom és szabadságharc kapcsán, a közönség soraiban pedig ott ült Cserpes Laura, aki Gyurta partnereként szerepelt a meghívottak között.

Olvass még Gyurtáról és Cserpesről:

Exit mobile version