Bochkor Gábor édesapja fiatalon, 56 éves korában hunyt el. Ő még csak 23 éves volt akkor. “Teljesen hirtelen történt. Én találtam rá egyik reggel, szívinfarktusa volt, mint később kiderült” – mondta a rádiós, aki még ma is sokat gondol az édesapjára és egyre jobban aggódik a saját egészsége miatt is.
“Durva abba belegondolni, hogy közel annyi idős vagyok, mint ahány éves korában édesapám elhunyt. Ez nyilván nem egy szép gondolat. De ez eszembe jut, és elmegyek az orvoshoz. Miután egyrészt a párom, Andi is orvos ugye, viszonylag képben vagyok, hogy ezek a dolgok, mint például az érszűkület vagy egyéb érrendszeri betegségek örökletesek. Tehát én nyilván ezeket megfelelően kivizsgáltatom” – vallotta be Bochkor Gábor Lovász László Viasat3-on futó Lakástalkshow című műsorának csütörtöki adásában.