A Kensington-palota – Diana hercegnő egykori, Vilmos és Harry jelenlegi londoni rezidenciája és hivatala – bejelentette, hogy a hercegnő halálának idei 20. évfordulója alkalmából készülő szobor a palota parkjának nyilvánosan látogatható részén áll majd. A szobrászt egy hattagú bizottság jelöli ki, amelynek tagja lesz Diana nővére, Lady Sarah McCorquodale, valamint Jamie Lowther-Pinkerton, Vilmos és Harry volt személyi titkára is.
Vilmos és Harry közös nyilatkozata szerint édesanyjuk halálának 20. évfordulója megfelelő alkalmat nyújt arra, hogy szobor állításával emlékezzenek meg arról a pozitív hatásról, amelyet a néhai hercegnő élete és tevékenysége gyakorolt Nagy-Britanniára és az egész világra. II. Erzsébet királynő – Vilmos és Harry nagymamája – a Kensington-palota közleménye szerint támogatja két unokája elhatározását.
Diana emlékére eddig egy nagyobb emlékmű készült, egy rendhagyó kivitelezésű szökőkút, amelyet a londoni Hyde Parkban építettek, és a királynő avatta fel 2004 nyarán. Ez az alkotás azonban nem nyerte el a brit sajtó és a közönség tetszését, ráadásul tervezési problémák miatt többször is át kellett alakítani.
Diana – Károly trónörökös első felesége – 1997. augusztus 31-én vesztette életét egy párizsi autószerencsétlenségben.