Túlzásba vitte a barnító krémet Hajós András

nlc | 2017. Március 03.
Nehéz megmondani, hogy mennyire gondoltuk eddig hiú embernek Hajós Andrást, aki egészséges öniróniával szokott magáról beszélni. Mindenesetre az meglepő, hogy a barnaság nála fontos kérdés.

Pedig Hajós András sokat tesz azért, hogy egy kis színt magára szedjen. A Gyertek át! legújabb évadának forgatásán erről beszélt.

“Ha meghívnak egy tévéműsorba, akkor előtte két nappal elmegyek szoláriumba, hogy a felvétel napjára legyen egy kis színem, ne kelljen annyit sminkelni rajtam. Életemben először arra gondoltam, hogy most kipróbálok egy barnító krémet. Mikor jöttem kifelé a szoláriumból, akkor a recepciós lány tartott egy kosarat, amelyben mások névre szóló barnító krémje volt, és kérdezte tőlem, hogy eltegye-e nekem is a tubust a következő alkalomra. Nem volt mit, mivel én az egészet magamra kentem” – vallotta be Hajós András Sebestyén Balázsnak, aki érthető módon jól szórakozott a történeten.

Az RTL Klub műsorának harmadik évada amúgy is nagy lendülettel kezdőik ma este. Nemcsak Hajós Andrásról, hanem Szabó Zsófiról, Kabát Péterről, Kiss Ramónáról, Vadon Janiról és Hajdú Péterről is kiderülnek majd eddig még nem hallott vicces történetek.

Az pedig, ahogyan Sebestyén Balázs és Vadon Jani szívatta Hajóst, majd Hajdút Sarka Katával, abból most mutatunk egy kis ízelítőt: 

Hajdú nem vette magára a cikizést: 

 

Exit mobile version