Szabó Zsófi: anyu félt, hogy unokái sötét bőrűek lesznek

nlc | 2017. Március 08.
Szabó Zsófi a Blikknek felidézte, mennyi konfliktushoz vezetett közte és édesanyja közt, hogy roma férfihoz ment feleségül. Az asszony már az unokáiért is jó előre aggódott.

Szabó Zsófi és Kis Zsolt szerelme szinte mesébe illő. A pár remekül kiegészíti és támogatja egymást, ám kapcsolatukat sokáig beárnyékolta a hűvös viszony anya és lánya, illetve anyós és veje közt. “Minden édesanya elképzel a lánya számára egy idealizált pasit. Ezek után pedig jön egy férfi, aki messze lakik, és teljesen más életet él, mint amit ő kigondolt. Anyukám megijedt, hogy messzire költözöm, háztartásbeli leszek, és eldobom a munkámat” – kezdte Zsófi a Blikknek.

Persze, ez még nem minden. “Nemcsak a távolság jelentett problémát, hanem az is, hogy a férjem cigány. Anyu félt attól, hogy ha az unokái sötét bőrűek lesznek, akkor sok megpróbáltatáson kell keresztülmenniük” – meséli Zsófi, aki nem hibáztatja édesanyját az előítéletei miatt, sőt úgy érzi, mindannyian sokat tanultak ebből.

Hatalmas lecke volt ez mind a hármunknak, éppen ezért a gyerekeinkkel is beszélgetünk majd erről. Senki nem gondolta volna, hogy egy cigány férfi felesége leszek, de boldogabb vagyok, mint valaha.”

 

Exit mobile version