Házasság első látásra: fordult a kocka, kinek adnál esélyt ezek után?

nlc | 2017. Május 09.
Nem mondhatnánk, hogy a papírforma szerint alakulnak a dolgok a műsorban. Mintha egészen más embereket látnánk, mint akiket a Házasság első látásra elő adásaiban megismertünk.

Látatlanban mondták ki az igent mindannyian, mégis, már az esküvőn voltak megérzéseink, kinek van esélye a boldogságra. A mai adásban azonban óriási fordulat állt be a Házasság első látásra párjainak életébe. Vegyük sorba, aztán szavazd meg, szerinted, hogyan alakul a kapcsolatuk! 

Úgy tűnt, Adri és Doma lesz a Házasság első látásra cuki szerelmespárja 

Kapcsolatuk idillien indult – a folytatás csöppet sem nevezhető annak. Miután a házasok Adri otthonában rendezkednek be, felszínre kerülnek a problémák. “Sajnos az első hétvégénken a szalonnak költöznie kell, így ezzel töltöm minden időmet. Remélem, hogy minden rendben lesz” – mondta Adri a költözés előtt, akinek újdonsült férje ugyan készségesen segített, Adrit ez egy cseppet sem hatotta meg, sőt minden feszültségét inkább Domán vezeti le.

Különösen, mert Doma csak saját munkája elvégzése után tud besegíteni Adrinak a pakolásba. Míg Doma az anyóssal is próbálja megtalálni a közös hangot, kibújt a szög a zsákból a pakolás során: “Nem így képzeltem el a lányom házasságát, de szeretném, hogy jó legyen. Reménykedem benne, hogy megtalálja a boldogságát” – mondta Adri anyukája Domának, aki azonnal rávágta, hogy feleségének a szalon az igazi boldogsága. Sőt, az anyóssal abban is egyetértettek, hogy Adrinak egy papucs típusú férfira van szüksége. Pedig a Házasság első látásra műsor az elején mintha nekik lett volna kitalálva. 

Kinga első látásra még hitt a házasságában, és esélyt akar

A Házasság első látásra második adásában Kingának válást javasoltak, bár amikor meglátta Robit, azt elismerte, hogy tetszik neki a férfi.  Eddig viszont nem nagyon találták meg a közös a hangot. Ám egy átkártyázott este, néhány pálinka hamar feloldja a gátlásokat a friss házasok között.

“Lement egy korty, két korty, három korty, négy korty, de mindenki egyenesen ült az asztalnál. Aztán Kinga elmondta, hogy csalódott, pozitívan, és úgy gondolja, hogy egy nagyon jó ember vagyok. Elkezdődött egy pozitív felsorolás rólam, aztán hogy lehet, hogy mégiscsak érez valamit irántam. Bementünk a szobába, befeküdtünk az ágyba, és finoman szólva is ott egymásnak estünk” – vallott Robi a mámoros estéről. 

Lilian tényleg felszívta magát

Amilyen balul sült el Lilian és Balázs nászútja, a Házasság első látásra most egyre inkább az ő pályájuknak tűnik. A közös hétvége biztatóan alakult, Lilian tényleg beleadott mindent a kapcsolatba, és komolyan gondolta: ad maguknak még egy esélyt, amit Balázs el is fogadott. 

Mivel semmi sem úgy alakul, ahogy a nászutak és az esküvők alapján gondoltuk, szeretnénk tudni, te hogy látod.Nézd meg egyesével a képeket, és szavazz a párokra! Szerinted sikerül-e nekik a házasság?

 

 

Exit mobile version