Kovács Katalin: nincs bennem fájdalom, hogy abbahagytam

nlc | 2017. Május 28.
A háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin nem bánta meg, hogy búcsút intett az élsportnak. Azt mondja, ő most elsősorban anya.

Azután, hogy harminc évet töltött a vizen, és napjai másról sem szóltak, mint edzésről, felkészülésről, fájdalomról, stresszről és a dobogó felső fokán érzett mámorról, Kovács Katalin élete nagyon megváltozott. A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó azt mondja, nem bánta meg, hogy búcsút intett az élsportnak.

“Szerencsém volt, negyvenévesen, egy kicsi lánnyal és a családommal magam mellett nincs hiányérzetem. Nincs bennem fájdalom amiatt, hogy abbahagytam, jókor hoztam meg a döntést” – mondta a Borsnak Kati, aki tavaly június óta nem is ült kajakban. Nyilván nehezebb lett volna, ha ők és a jelenlegi életem nincsen” – tette hozzá.

Kovács Kati kipróbálta magát az RTL Klub Konyhafőnök VIP című műsorában is, ahol Gáspár Bea mögött a második helyen végzett. Azt mondja, otthon nem mindennap főz, de ha kislánya, Luca rántott húst kíván, bármikor megcsinálja. A vállalkozásaimban dolgozok, és a Luca is bölcsibe jár, de elsősorban most édesanya vagyok” – mondta.

Olvass még többet Kovács Katalinról az NLCafé oldalán: 

 

Exit mobile version