Virtuózok: Kristóf Réka lett az abszolút győztes

MTI | 2017. Június 03.
Befejeződött a Virtuózok 2017-es szériája. A komolyzenei tehetségkutató abszolút győztese idén Kristóf Réka lett.

Egy éven át havi bruttó egymillió forintot kap és felléphet a New York-i Carnegie Hallban az Armel Operafesztivál felajánlásaként Kristóf Réka, a Virtuózok 2017-es szériájának abszolút győztese. A tehetségkutató döntőjébe a kicsik korcsoportjában Abouzahra Amira, a tiniknél Kis Radu, míg a nagyok között Kristóf Réka jutott.

A másik két korcsoportnyertes egy éven át havi bruttó 500-500 ezer forintot nyert zenei tanulmányaira. Ezen túl Abouzahra Amira fellépési lehetőséget nyert a Berlini Filharmonikusok koncerttermében, Kis Radu pedig a londoni Covent Gardenben léphet színpadra.
   
 A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap különdíját Simic Aleksander; a Liszt Ferenc Kamarazenekar különdíját Magyary Timót, Simic Aleksander és Abouzahra Amira kapta. Molnár Levente Liszt-díjas operaénekes Kristóf Rékának, Beéri Benjáminnak, Ioni Eduárdnak és Kis Radunak ajánlott fel különdíjat.

Exit mobile version