Pető Laura az Éden Hotelben is szerepelt – Berkihez is volt köze a Miss World Hungary udvarhölgyének

nlc | 2017. Június 19.
Pető Laurát, a Miss World Hungary második udvarhölgyét már láthattuk a tévében: a lány ugyanis két évvel ezelőtt szerepelt egy műsorban. Az Éden Hotel fellendítette a modellkarrierjét és elég önbizalmat adott, hogy jelentkezzen a szépségversenyre.

A Magyarország Szépén idén több ismerős arc is volt, versenyt nézve eltűnődtünk, hogy vajon hol láttuk már a Miss Wold Hungary második udvarhölgyét, Pető Laurát. Most már tudjuk: Laura szerepelt az Éden Hotel című műsorban, méghozzá abban az évadban, aminek Berki Krisztián volt a házigazdája. 

Csak Viczián Viktória, Koroknyai Virág előzte meg a Miss Wolrd Hungary versenyen Pető Laurát 

Sőt, a valóságshow után azt pletykálták, hogy a játékos és a műsorvezető randiznak is, hiszen látták őket együtt a nyíregyházi állatkertben

“Laurával egy szépségverseny-sorozaton találkoztam. A program része volt egy tábor Nyíregyházán, ahol a döntős lányokkal voltunk tréningezni, s nagyon jól éreztük magunkat” – mondta akkor Berki, aki akkor éppen nem volt együtt kislánya édesanyjával. 

A Miss World Hungary idei udvarhölgyének egyébként van párkapcsolata, így most már biztosan nem pályázik Berkire. Persze, ellenkező esetben Pamelának is lenne egy-két szava hozzá.

 

 

Exit mobile version