Ember Márk, az Oltári csajok főszereplője: a szerelemre vigyázni kell

nlc | 2017. Július 27.
Ki sem látszik a munkából Ember Márk, az RTL II ősszel induló sorozat, az Oltári csajok egyik főszereplője.  A Vígszínház színésze a forgatások és szinkronfeladatok mellett, ha teheti, a zenélésre is szakít időt.

Összesen hat főszereplő és további 14 karakter érzelmi kalandjába leshetnek majd be a nézők ősztől az RTL II-n. A sorozatot most nyáron veszik fel, az Oltári csajok stúdióját a Való Világ-villa helyszínén rendezték be. Népszerű budapesti és vidéki színházak művészeivel forgatják a sorozatot. Többek között Ember Márk is szerepet kapott benne.

Az Oltári csajok című vadonatúj sorozat ősszel indul az RTL II-n

“Szerencsére nagyon sokat dolgozom ezen a nyáron. Már egy ideje forgatjuk az Oltári csajokat, Herczeg Kornél szerepében láthatnak majd az RTL II nézői – árulta el az NLCafénak Ember Márk. – A forgatások mellett rengeteget szinkronozom, és hamarosan egy hangoskönyv elkészítésében is közreműködöm majd.”

Már egy ideje forgatják a sorozatot
Fotó: RTL II

 A Vígszínház fiatal színésze a teátrum számos előadásában látható, többek között ő Sir Kán A dzsungel könyvében, tavaly ősztől pedig a nagy sikerű A Pál utcai fiúkban is bizonyíthat mint Idősebb Pásztor. “Az előadás szereplői közül öten zenekart alapítottunk Fesztbaum Béla kollégánk vezetésével – meséli A GRUND – vígszínházi fiúzenekar kapcsán Márk. – Nagyon üdítő, amikor próbálunk a srácokkal, kicsit kiszakadok a mindennapok pörgéséből, nagyon jó hangulatú órák ezek. A boglári kultkikötős koncertet úgy várom, mintha jönne a karácsony! Sok rajongó írta már Instagramon és Facebookon, hogy a Balatonra is lejönnek meghallgatni minket, ők is nagyon várjak. Ez baromi jó érzés!”

A GRUND zenekarban is játszik
Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Márk azt is elárulta, hogy a sok munka mellett most a magánélet háttérbe szorul. “Most a munkára koncentrálok, a szerelemre vigyázni kell, és most nem tudnám ezt megtenni. Így jegeltem a témát. A legtöbb időt egyébként Michl Julival töltöm most, ő a partnerem az Oltári csajokban, vele forgatok nagyon sokat, szuper vele dolgozni. Ő az egyetlen nő most az életemben” – teszi hozzá nevetve Márk.

Michl Juli az egyetlen nő az életében
Fotó: instagram/azigaziembermark

Aki szeretne élőben is találkozni Márkkal, az látogasson ki július 29-én, szombaton este a balatonboglári Kultkikötőbe, ott lép ugyanis színpadra A GRUND – vígszínházi fiúzenekarral.

 

Exit mobile version