Már este 9 óráig vár a megújult Dandár fürdő

nlc | 2017. Augusztus 02.
A Dandár fürdő már 2014 óta csinosítgatja magát, így most egy teljesen új külsővel áll a Dandár utcában, és csalogatóan invitál egy ejtőzésre. A fürdő bel- és kültéri medencékkel, valamint szaunákkal várja vendégeit.

1928-ban a Városi Tanács határozata alapján minden budapesti kerületben ún. népfürdőt kellett létesíteni, hogy ez emberek számára olcsón biztosíthassák a higiéniához elengedhetetlenül szükséges fürdési lehetőséget. A Dandár Gyógyfürdő volt az első ilyen népfürdő vagy tisztasági fürdő. Az 1971-ben bezárt fürdőt 1978-ban nyitották újra immáron gyógyfürdőként. Ekkor még tartálykocsival szállították ide a gyógyvizet a Széchenyi, majd később a Paskál fürdőből.

A Dandár fürdő ma már saját kúttal rendelkezik, melyből nagyon jó minőségű gyógyvíz tör a felszínre. Összetételét tekintve nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, szulfátos-kloridos hévízről van szó, amelynek fluoridion-tartalma is jelentős. Kiválóan alkalmas az ízületek degeneratív betegségeinek kezelésére, valamint idült és félheveny ízületi gyulladások, porckorongsérv és idegzsábák gyógyítására. 2012-ben a Budapest Gyógyfürdői Zrt. ivókutat alakított ki a fürdő előcsarnokában, amelyből jó minőségű természetes ásványvíz kóstolható.

A fürdőben 2014-ig három, viszonylag kisméretű medence, egy szauna, illetve néhány kezelőhelyiség várta a vendégeket, zárt térben. 2014-ben nagyszabású átalakításokat hajtottak végre a fürdőben, melyek a szolgáltatások körének bővítését eredményezték. A zárt udvarban két különböző hőfokú (36 és 38 oC-os), élményelemekkel ellátott, termálvizes medencét alakítottak ki, amelyek a téli, hideg napokon is garantáltan feledhetetlen perceket szereznek a fürdővendégeknek gőzölgő vizükkel. A pinceszint pedig wellnessrészleggé alakult át, ahol igényesen kialakított szauna, gőzkamra, merülőmedence és pihenőhelyiségek találhatók.

Az OEP által támogatott gyógykezelések közül igénybe vehető a gyógyvizes medence- és kádfürdő, a víz alatti vízsugármasszázs, a szénsavas kádfürdő és az orvosi gyógymasszázs. Ezeket a kezeléseket szakorvosi beutalóval vehetik igénybe a vendégek. A fürdőben számos kedvezményes belépőt alakítottak ki. A délutáni belépő mellett kedvezményes belépőt biztosítanak a nyugdíjasok és diákok részére.

 

2016. szeptember 6-án a fürdő megkapta a Magyar Termék Nagydíj kitüntetést, mellyel a Magyarországon gyártott, és forgalmazott kiváló minőségű termékeket, szolgáltatásokat díjazzák.

 

További információ: www.dandarfurdo.hu

Exit mobile version