Unokája mellett lábadozik Cserhalmi György

nlc | 2017. Augusztus 12.
Egyre jobban van gerincműtéte után Cserhalmi György. A Nemzet Színészét szuper szereppel várják vissza a színházba.

Sokkal jobban van, de még nem tudja visszatérésének időpontját Cserhalmi György. A Nemzet Színésze a Blikknek beszélt arról, hogy halad a felépülése az idén tavasszal történt gerincműtétje óta.

A Kossuth-díjas színész jelenleg otthon, unokája társaságában élvezi a nyarat, és – írja a Blikk – mindent megtesz annak érdekében, hogy minél hamarabb közönség elé állhasson.

Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója azt mondta, szuper szereppel várják a gyógyult és munkára kész Cserhalmi Györgyöt . A direktor már kinézte a megfelelő munkát Cserhalmi számára, ám azt nem akarta elárulni, hogy pontosan melyik előadást szánják a “nagy visszatérésnek”.

Exit mobile version