Meghalt a kedvenc színészem, Harry Dean Stanton. 91 éves volt. Így nézett ki:
Fotó: MTI / EPA / Michael Nelson
Ismerős, ugye? Ha még a nevét is tudtad, gratulálok és üdv a szűk körű, de elkötelezett filmbolondtáborban!
Harry Dean Stanton úgy a kedvenc színészem, hogy nem tudom megmondani, miért az. (Írnám, hogy a kedvenc színészem volt, de ez hülyeség, nem? Mármint azért, mert meghalt, még a kedvenc színészem marad, végül is nem kell új kedvencet választani ilyenkor, ugye?) Azon nagyon kevesek egyike volt, akiknek nincs szükségük széles gesztusokra, intenzív mimikára, látványos könnyekre és kiabálásra ahhoz, hogy eladják magukat. Elég egy-két gesztus, apró változások az arcán, és tudjuk is, amit tudnunk kell.
Bőven elég volt, hogy ott volt.
Mások sem tudták megmondani, mitől hatalmas színész ő. A New York Times még ’78-ban írta róla, hogy „valahogy megvan az a képessége, hogy minden, amit csinál, azonnal hitelesnek tűnik”, és Rogert Ebert, a rettegett kritikus is csak annyit mondott róla, hogy ő a két karakterszínész egyike, akinek a jelenléte garancia arra, hogy az adott film „nem lehet teljesen rossz”. (A másik ilyen színész egyébként M. Emmet Walsh.)
Ötvenéves volt, mire elkezdett rendes szerepeket kapni, és innen még évekbe telt, mire rábízták első főszerepeit. Mint sok hatalmas színész, sosem kapott Oscart vagy más hasonló nagy díjat, mert mint minden hatalmas színész, sosem ezért gürizett. Most, hogy meghalt, mutatok öt filmet, amit mindenképpen nézz meg, mielőtt te is meghalsz!
Paris, Texas
Természetesen Wim Wenders filmje, Stanton pedig természetesen egy csendes, rejtélyes, szomorú idegent alakít, aki céltalanul kódorog a sivatagban, míg össze nem esik. Testvére érte jön, és elkezdődik a hosszú, furcsa hazaút, amelynek tétje, hogy Travis, a főszereplő visszatalál-e az életbe. Vagy inkább az, hogy az élet visszatalál-e hozzá. Lassú, meditatív gyógyfilm, jót tesz majd!
Krisztus utolsó megkísértése
Martin Scorsese (itt csak nagy rendezők kerülnek elő, nem véletlenül) a katolikus egyház által érthetetlen és korlátolt módon megtagadott filmjében egy alternatív Krisztus-történetet vezet le, amelyben a megváltó inkább áldozat és a szerepe ellen küzdő dühös kisember, mint próféta, egészen addig, amíg össze nem áll neki a kép. A film éppen ezért sokkal emberibb, érzékenyebb, az üzenet pedig sokkal keresztényibb, mint a többi jézusos film. Stanton Pál apostolt játssza mindenféle pátosz és manír nélkül.
Alien
Nem azért van helye itt, mert ez a legismertebb film, amiben szerepel, hanem azért, mert nagyon jó film, Harry Dean Stanton pedig nagyon jó benne, annak ellenére, hogy – bocsánat, spoiler! – ő a második, aki meghal. Egyébként egy házsártos, mogorva mérnököt alakít, akinek elege van az egészből. Ridley Scott rendező megértette azt, amit nagyon kevesen: a jó horrorfilm csak nagyon erős, hús-vér karakterekkel működik. Az egészet megette a fene ugyanis, ha nincs kiért izgulnunk. Stanton karaktere pedig, mint mindig, hús-vér volt és nagyon erős.
The Straight Story – Igaz történet
David Lynch furcsa, lassú és messze a legcukibb filmje egy idős farmerról szól, aki megtudja, hogy bátyja szívrohamot kapott, felkerekedik hát, hogy átszelje Amerikát, és meglátogassa. A baj az, hogy egyetlen járműve egy traktor, úgyhogy nincs mese, ezzel vág neki. Stanton nem fő-, hanem mellékszereplő, annyira, hogy csak egy-két percig látni, ez az egy-két perc viszont nagyon-nagyon fontos.
Lucky
Ezt még én sem láttam, mert nagyon új film, Stanton utolsója. Mindenki, aki látta, ugyanazt mondja: ez élete szerepe. Hiába 91 éves, hiába érezni, hogy valószínűleg ez az utolsó: ilyen megindító és őszinte alakítást alig látni. Ez azért elég sokat elmond róla, nem?
