Egy fillér nélkül halt meg Stadler József

nlc | 2017. November 23.
Stadler Józsefnek milliárdos vagyona volt, ám az élete végére ebből semmi sem maradt.

Volt olyan pillanat Stadler József életében, amikor saját bevallása szerint csak a páncélszekrényében egymilliárd forint lapult, hátha bejön valami kihagyhatatlan üzlet. Aztán nagyot fordult vele az élet, és utolsó éveire semmije nem marad.

A kedden 66 éves korában elhunyt Stadler József nem tudott olyan, sokszor kilátástalannak tűnő üzletbe fogni, ami nem hozott extra profitot. A vállalkozását egymillió forinttal kezdte, 1993-ban az éves bevétel az exportot és az importot egybevéve már elérte a 12 milliárd forintot – írja a Blikk.

Az akasztóiak azonban, ahogy a felemelkedését, úgy az elszegényedését is végignézték. „Semmije nem maradt. A nyáron lent voltam nála, és kérdeztem tőle, hogy: miből élsz, Jóska? Erre annyit mondott, hogy abból, amit a könyv hoz, meg a nyugdíjból” – mesélte Szabó János, aki annak a kocsmának a tulajdonosa, amelyben a szabadulóbulikat tartotta a vállalkozó.

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Exit mobile version