Hosszú Katinka nagyon másképp nézett ki 13 éve

nlc | 2017. December 13.
Hosszú Katinka már 15 évesen is sok örömet szerzett a magyar szurkolóknak – ekkor szerezte ugyanis első felnőtt érmét, és azóta sem állt le a trófeagyűjtéssel.

Hosszú Katinka is bekerült az év top 10 női sportolója közé, nemsokára kiderül, hogy ki nyeri a versenyt. A 28 éves úszó éppen a koppenhágai rövidpályás Eb-n vesz részt, ahova Katinka Shane Tusup nélkül utazott, tőle szokatlan módon. Katka napra pontosan 13 éve szerezte első felnőtt aranyérmét, a gyűjteményt pedig azóta számos trófeával gyarapította. Akkor még kislányként ugrott medencébe, és nagyon másképp nézett ki. 

FOTÓ: MTVA

Hosszú Katinka ekkora mindössze 15 éves volt, de szerencsére azóta is számtalan sikerrel örvendeztette meg a magyar szurkolókat. Reméljük, a ma kezdődő Eb-n is minimum olyan sikereket ér el, mint eddigi pályafutása során

Exit mobile version