Oscar-díjra jelölték a Testről és lélekről-t!

nlc | 2018. Január 23.
Enyedi Ildikó filmje folytatja diadalútját: a legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében versenyez az Oscar-díjért.

Kedden délután jelentette be az amerikai filmakadémia az idei Oscar-díjak jelöltjeit. A legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje is a legjobb öt közé került: egy chilei, egy libanoni, egy orosz és egy svéd alkotással lesz versenyben a díjért. Magyar film eddig két alkalommal kapott Oscar-díjat ebben a kategóriában, 1982-ben Szabó István Mephisto című alkotása, 2016-ban pedig Nemes Jeles László holokausztdrámája, a Saul fia

Enyedi Ildikónak a Testről és lélekről című alkotása idén elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, valamint a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) rangos díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is.

A magyar filmek közül elsőként júniusban elhozta a sydney-i filmfesztivál fődíját is. A főszereplő Borbély Alexandra pedig decemberben megkapta a legjobb színésznőnek járó Európai Filmdíjat.

Az Oscar-gálát a phjongcshangi téli olimpia miatt a szokásos február helyett ezúttal március 4-én tartják Los Angelesben. Az amerikai filmművészet legrangosabb elismeréseit 90. alkalommal adják át.

Exit mobile version