Meghalt a fiatal magyar szépségkirálynő

nlc | 2018. Január 29.
Koller Katalinnak, a Miss Hungary 2007-es győztesének mellrákja volt.

Koller Katalin két éve beszélt arról először, hogy küzd a betegséggel. 2015-ben derült ki, hogy rosszindulatú daganata van. „Munka közben ért a telefon, de nem törtem össze, hiszen tudtam, hogy a mellrák gyógyítható. Később egy vizsgálat után egy doktornő félrehívott és figyelmeztetett: ne higgyek az orvosoknak, mert valójában nagyon keveset tudnak, és készüljek fel lelkileg, mert nagyon kemény küzdelem vár rám” – nyilatkozta akkor.

Koller Katalin 2016-ban (fotó: NLCafé)

2016-ban negatív CT-vizsgálatai voltak. Körülbelül egy héttel ezelőtt a szervezete végül mégis feladta a harcot. Ezt Koller férje jelentette be a közösségi médiában.

Koller Katalinnal 2016-ban beszélgettünk a betegséggel folytatott harcáról, érdemes megint elolvasni azt az interjút.

(TWN.hu)

Exit mobile version