Megvan, ki lesz az új Terminátor

nlc | 2018. Április 14.
Bejelentették, ki játssza a halálosztó szerepét. A film egy új trilógia első része lesz, az események pedig a Terminátor 2 után játszódnak majd.

Véget ért a hosszas keresgélés, megtalálták a Terminátor-reboot, azaz a Terminátor 6 halálosztóját. A szerepet Gabriel Luna fogja alakítani – írja a 24.hu.

A 35 éves színész a Matador és a Túl a határon című filmekből, valamint A törvény nevében és A S.H.I.E.L.D. ügynökei sorozatokból lehet ismerős.

Gabriel Luna mellett további nevekkel bővült a Terminátor-film szereplőgárdája: Natalia Reyes, Diego Boneta és a Szárnyas Fejvadász 2049-ben szerepelt Mackenzie Davis is csatlakozott a produkcióhoz.

Az már korábban kiderült, hogy a reboot James Cameron bábáskodásával készül majd. A jó Terminátorként visszatér benne Arnold Schwarzenegger, illetve Linda Hamilton is Sarah Connor szerepében. Az események a Terminátor 2 – Az ítélet napja után játszódnak, ami egy új trilógia első része lesz, és Budapesten is lesznek forgatások.

A filmet Tim Miller fogja rendezni, aki Deadpoollal futott be, az amerikai bemutató pedig a jövő év novemberére várható.

Exit mobile version