Részletek Orbán József haláláról

nlc | 2018. Július 31.
Orbán József mellett ott voltak a barátai és a párja, ők mesélnek az utolsó napokról.

Hosszan tartó betegség után, hétfő hajnalban, kórházi ágyán elhunyt Orbán József. A 100 Folk Celsius énekese régóta küzdött a rákkal, készült a halálra, tudta, hogy bármennyire is szeretne, már soha többé nem gyógyul meg. Utolsó kívánsága szerint szülőfalujában, Pinkamindszenten, szülei mellett helyezik majd végső nyugalomra.

Az énekes idén év elején jelentette be, hogy rákos. Több kemoterápiás kezelés után úgy tűnt, akár teljesen fel is épülhet, az eredményei jók voltak, ám ő valamiért mégis feladta a harcot, az elmúlt hetekben már enni sem tudott.

„Két hete került be a kórházba, s rosszul volt már. Szerencsére sokan látogatták, nem volt magányos élete végén. Mégis az utolsó órában teljesen egyedül volt, hiszen hajnalban, álmában ment el. Senki nem fogta a kezét, pedig két nappal korábban én is bent voltam, a kedvese, Andrea pedig az előtte lévő nap is ment, beszélt hozzá. Szegény, ő is nagyon összetört” – mesélte a Blikknek Benkő László fia, Balázs.

„Most még nem fogom fel, még mindig azt hiszem, hogy bent fekszik a kórházban” – mondta a lapnak Orbán József párja, Andrea.

Exit mobile version