Túlhajthatta magát Kálloy Molnár Péter

nlc | 2018. Október 31.
Hihetetlen mennyiségű munkát vállalt az utóbbi időben a színész, ez vezethetett a bajhoz.

Mint arról korábban beszámoltunk, Kálloy Molnár Péterhez mentőt kellett hívni előadás közben az Operettszínházba vasárnap. A színész a Luxemburg grófjának második felvonásában már nem tudott színpadra állni, kórházba szállították, a darabot pedig egy beugró kollégája fejezte be helyette.

A színészek döbbenten álltak az eset előtt. „Nem vettünk észre semmit Péter rosszullétéből, de a szünetben láttuk, hogy valami nagyon nincs rendben, és alig pár perc múlva már a mentők is megérkeztek. Nagyon izgulok érte, remélem, semmi komolyabb baja nem lesz” – nyilatkozta egy kollégája.

A Bors meg nem erősített információi szerint a 48 éves Kálloy mellkasi fájdalmakra panaszkodott, mielőtt rosszul lett, állítólag meg is műtötték. A lap szerint a színész, aki hét színdarabot visz egyszerre, ezek mellett forgat, és szinkronizál, túlhajthatta magát.

Exit mobile version