Brutálisan beszédes az, ahogyan Majka és Hajni átöleli egymást

nlc | 2019. Március 02.
Mégis mit árul el rólunk az Instagram-oldalunk? Sokkal többet, mint gondolnánk. A legnépszerűbb testhelyzeteket kerestük, majd megnéztük, hogy mit is üzen egy-egy póz.

Kölcsönös játékosság, maximális összetartozás

Szórakoztató, szerethető és egészen emberközeli Kulcsár Edina Instagramja. Az egykori szépségkirálynő az a híresség, akinek a szponzorposztok mellett bőven vannak az Instáján cuki képek és videók a kisfiáról, szerelmes fotók a párjával vagy éppen a fogadjuk el önmagunkat kampányaként is értelmezhető, smink nélküli szelfik. Érdemes azonban Edina oldalán a férjével, Csutival közös képekre fókuszálni. Ebből ugyanis nagyon sokat megtudunk kettejük kapcsolatáról. A kedvencünk az a tavaly szeptemberi felvétel, amit Edina fotósként dolgozó édesanyja készített, amikor a modell még várandós volt. A fekete-fehér pocakos kép 30 ezernél is több lájkot kapott, ami önmagában is sokat elárul arról, hogy ez egy igazán őszinte, spontán pillanat volt.

A képen egyszerűen érződik, hogy mekkora az összhang köztük! Ahogyan egymásra néznek, az arcukon megjelenő pillantás arról árulkodik, hogy tökéletesen illenek egymáshoz, érzelmileg maximálisan kötődnek a másikhoz. És hogy ne lenne ez igaz egy olyan párra, akiknek sikerült egy hullámvölgyből kijönniük, ráadásul erősebben, mint bármikor korábban. A második fotón pedig Csuti humorral fűszerezve próbálja meg megvillantani a saját pocakját, de a lehetőségre azonnal lecsap Edina is, aki harcos grimasszal válaszol. A kölcsönös játékosság és egymás támogatása is megjelenik a gesztusaikban. Ezek után mit mondhatnánk még, mint azt, hogy tartsanak ki egymás mellett!

Bambi, te ártatlan

Két éve már annak, hogy ránk szakadt a Bambi-póz-cunami. Ennek a testhelyzetnek nem mások a leghíresebb képviselő, mint a Kardashian testvérek. A póz az erdő leghíresebb lakójáról, Bambiról kapta a nevét, mert a térdelő, kissé magunk alá hajtott lábak állítólag az őzikére emlékeztetik az embereket. Ártatlanságot és kissé gyermeki viselkedést sugall a testhelyzet.

A cukiságot pedig már fokozni sem lehet jobban. A kicsit sem természetes pózolás lényege még, hogy az arc nem lehet túlságosan szexi, inkább ártatlan kifejezés üljön ki rá. Az üzenet egyértelmű: cuki vagyok, de jó csaj, pontosan tudom! Ha ezt a szelfi királynője mondja, akkor érdemes rá hallgatni…

A tervezett pózok titka

A megtervezett pózolás hatalmas divat, évről évre egyre több ilyen poszt kerül fel az Instagramra. A magyar hírességek közül leginkább Bódi – Szörfös – Sylvi oldalán akadtunk ilyen bejegyzésekre. A testbeszédszakértők szerint azért különleges ez a testhelyzet, mert egyszerre tervezett és őszinte. A szinte már művészi beállítású póz úgy néz ki, mintha tényleg egy jól elkapott pillanatot örökített volna meg a fotós.

A képek legfontosabb üzenete általában a szexualitás. A fotón szereplő személy következetesen figyel arra, hogy a lába és a nyaka nagyobb hangsúlyt kapjon, mint a többi testrésze. A megtervezett pózok egyrészt rettentően magas szexuális vonzerőről tanúskodnak, másrészt azonban arra is utalhatnak, hogy valaki nem akarja megmutatni a világnak az igazi személyiségét. 

A testbeszédről röviden

A testbeszéd az ember érzelmi állapotának külső leképződése egy olyan gesztuson vagy mozdulaton keresztül, amely akár tudat alatt is rávilágít az adott személy aktuális érzelmeire. A testbeszédnek öt fontosabb területe van. Ezek a testtartás, a mimika, a gesztusok, a távolság és a hanglejtés.

Jurassic Park, az önbizalom új kódja

Katy Perry, de J.Lo is nagy hódolója a nem túl kedves elnevezésű T-Rex-póznak. Rengeteg hasonló beállítású képet találtunk Megyeri Csilla Instáján is. Ezeken a fotókon az adott illető kissé karom alakban az arcához közel tartja a kézfejét. A testbeszédelemzők szerint ez a mozdulat jelképezi a birtoklási vágyat, valamint az egészséges önbizalmat is.

A részletek mindig az ujjakban rejtőznek. Minél inkább szétfeszíti valaki az ujjait ebben a mozdulatban, annál inkább szereti önmagát, és elégedett a saját megjelenésével. Ez pedig szemmel láthatóan jól megy a Konyhafőnökben is feltűnt Wolf Eszternek. A korábban modellkedő Insta-maminak szinte védjegye ez a mozdulat!

Kicsit Bambi, de inkább szexi

A Vajna Tímea Instáján elérhető legtöbb szelfiből, illetve róla készült egyéb fotókból csak úgy árad az erős szexualitás. A hazai hírességek közül ő az egyik, akinél megtaláltuk 2018 egyik kedvelt pózát, melyben a lapos has és a feszes póz van a középpontban. A térdelő testhelyzet leginkább nyáron népszerű, a szakértők szerint az üzenet: Nézd, milyen szexi vagyok! Azonban ez pont annyira utalhat az önbizalom hiányára, mint arra, hogy valaki kellő önbizalommal rendelkezik.

Ezt a pózt egyébként felfedeztük az Éjjel-Nappal Budapest egykori szereplőjének, a mostanában DJ-ként dolgozó Kovács Dórának az oldalán is.

Jóban-rosszban melletted!

Ha Kulcsár Edina Instáját megdicsértük, akkor áradozzunk kicsit Majoros Hajnalka social oldaláról is. Itt csak nagyon elvétve találunk szponzorposztokat, viszont alaposan dokumentálva van a Majoros család élete. Hajni elképesztően cuki fotókat tölt fel a fiairól, de fókuszáljunk most a Petivel közös képeire, amik igencsak beszédesek. Hogy miért? Mert a képeken gyakran megjelenik a jó értelemben vett egymásra támaszkodás, valamint az, ahogyan Majka a válla felett karolja át Hajnit, aki a derekánál öleli át a párját.

Ezt a pózt egyébként sűrűn láthatjuk Beyoncé és Jay-Z fotóin is. Hogy mi az üzenete? A szoros, szinte megtörhetetlen összetartozás. A párok nem félnek kimutatni az érzéseiket, ahogyan azt sem tartják gyengeségnek, hogy a másiktól kérjenek segítséget.

3 testbeszéd jelentése, amit jó, ha ismersz

A felhúzott szemöldök leginkább azt mutatja, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat az adott szituációban. Ugyanakkor jelenthet aggodalmat és meglepettséget is. A dicsérettel együtt járó felemelt szemöldök szinte mindig őszinteségre utal.

Ritkán figyelünk rá, pedig igencsak fontos jelzés a feszes nyak és a kissé összehúzott szemöldök. Pedig ezek a stresszhez kapcsolódnak. Többnyire valamilyen fenyegetésre reagálunk így.

A karba tett kezekhez a legtöbben a zárkózottságot párosítják. Ez többnyire igaz, de érdemes olyan apróságokat is megfigyelni, hogy az illető milyen széken ül, van-e rajta karfa.

 

Exit mobile version