Szabó Dóra nemrég távozott a Mokkából, és mint később kiderült, kozmetikusként folytatja. A tévés sok évet lehúzott a TV2-nél, és a saját útját szeretné járni, ezért döntött a felmondás mellett. Dórát mindenben támogatja a szerelme, akit tavaly év elején, a válása után ismert meg. „Nem vagyok egyedül. Nagyon friss, pár hónapos kapcsolatról van szó, úgyhogy még félve mesélek róla, próbálom óvni” – mondta akkoriban a Mokka egykori műsorvezetője, most pedig a Volt egyszer egy… Hollywood premierjén mutatkoztak együtt.
„Futólag, látásból ismertük egymást korábban is, de semmilyen kapcsolatunk nem volt – vallotta be Szabó Dóra, majd hozzátette, új párjával a merő véletlennek köszönhetik egymást. – Egy eseményen sodort minket össze az élet, és úgy tűnik, nem ok nélkül.”