Shane Tusup úszóedzőként tér vissza, Katinka riválisával áll össze

nlc | 2019. Augusztus 16.
Hosszú Katinka olasz ellenfelét készít majd fel és egy 15 éves magyar úszótehetséget.

Tegnap jelent meg egy interjú Hosszú Katinka exférjével és -edzőjével, Shane Tusuppal a 24.hu-n, amiben elmondja, hogy jelenleg golfjátékosi pályafutására és motivációs tréneri munkájára kíván fókuszálni.

A Blikk információi szerint azonban nem csak ennyi van, állítólag még ma bejelenti, hogy a jövőben átveszi Bujdosó Zsombor, egy 15 éves magyar úszótehetség felkészítésének irányítását, akinek korábban már az edzője volt. Állítólag Tusup arról is megállapodott Zsombor szüleivel, hogy a fiút Olaszországba viszi, ahol nemcsak vele, hanem Illaria Cusinatóval, a 2018-as Európa-bajnokság vegyesúszó döntőinek kétszeres ezüstérmesével, Hosszú Katinka ellenfelével is ő foglalkozik majd.

„A hírt csak megerősíteni tudom, Zsombor hamarosan elköszön tőlem – tájékoztatta Lőrinczi György edző az SzPress Hírszolgálatot –, de marad jelenlegi egyesülete, a DMTK (Dunaharaszti Munkás Testedző Kör) kötelékében, és mint vezetőedző továbbra is én leszek a szakmai munkájának irányítója.”

(Kiemelt kép: MTI/EPA/Dave Hunt)

Exit mobile version