Talán nem túlzás azt állítani, hogy a hagyományosabb táncdalok és a modernebb hangszerelésű beatzene közt mindig ügyesen egyensúlyozó Dobos Attila volt a hatvanas évek egyik legnagyobb magyar slágergyárosa. Ő írta többek közt – általában S. Nagy István vagy Szenes Iván szövegírókkal közösen – az Annál az első ügyetlen csóknált és az Isten véled, édes Piroskámat Aradszky Lászlónak, a Minden ember boldog akar lennit Harangozó Terinek, a Mamát Mary Zsuzsinak, és meg egy sor népszerű örökzöldet, valamint olyan elfeledett vagy slágerré soha nem vált, viszont újrafelfedezésre mindenképpen érdemes gyöngyszemeket, mint például a Fenyvesi Gabi és az Express együttes által előadott Ha egy fokkal szebb az ördögnél (illetve egy zárójelben rögtön pontosítsunk is: a szerzők a Magyar Rádiónak adták le a dalokat, és az ottani illetékesek véglegesítették a hangszerelést, továbbá ők osztották ki ezeket az énekeseknek). Ráadásul nemcsak komponista volt, hanem elsőrangú előadó is, aki néhány szerzeményét maga vitte sikerre: ilyen volt az A boldogságtól ordítani tudnék, a Kövek a vízparton, a Nyári zápor vagy a Rózsák, illatozzatok.
Ahogy azt a Quart.hu-nak nyilatkozta 2013-ban, tulajdonképpen azért lett dalszerző, mert elégedetlen volt az akkori slágerek színvonalával:
Lehet, hogy furcsa, de nekem az éneklés még a dalszerzés előtt jött. Tizennyolc éves koromban a Pillangó utcai munkásszállón játszottam a zenekarommal, ahol minden szombaton élő zenés klubest volt. Ott a zongorázás mellett énekeltem is. Akkor már figyeltük a nyugati modern könnyűzenét: Paul Ankát, Elvis Presleyt, Bill Haleyt, hallgattuk a luxemburgi rádiót. Engem eléggé bosszantottak az előttem lévő magyar generáció slágerei: Hollós Ilona, Kovács Erzsi, Németh Lehel, Záray-Vámosi. Én tiszteltem a tehetségüket és a karrierjüket, hiszen igen nagy sztárok voltak, de amikor folyton az ő slágereiket kérték tőlem, egyszer felcsattantam, hogy öt perc alatt írok ezeknél jobbat. És tényleg, leültem a zongorához és megírtam, szóval mérgemben lettem zeneszerző. Ott tanultam meg fül után a harmonizálás alapjait.
Dobos Attila és Mary Zsuzsi a Hét magazinban, 1970-ben (Fotó: Biricz Tibor)
A hatvanas évek Magyarországának könnyűzenéjét tehát alapvetően meghatározták Dobos Attila dalai – így annál is különösebb, hogy 1970-től hirtelen nemkívánatos szerzőnek minősült. Lemezeit visszavonták a boltokból és bezúzták őket, rádiófelvételeit letörölték, őt magát pedig négyéves börtönbüntetésre ítélték. A zenész ugyanis olyan bűnt követett el, amely megbocsáthatatlannak bizonyult az akkor kultúrpolitika szemében: második feleségével, az énekesnő Mary Zsuzsival az oldalán az NSZK-ba disszidált. Távozásának egyébként elsősorban nem politikai okai voltak. Az eredetileg fogorvos végzettségű zeneszerző egyrészt nehezményezte, hogy – a szocialista bürokrácia sajátosságai miatt – csak vidéken praktizálhatott volna, noha a mindennapi munkája és a magánélete is a fővároshoz kötötte, másrészt meg rosszul sikerült első házassága is hosszú árnyékot vetett az életére:
A válópert követő vagyonjogi per során mindenből kifosztottak. Volt feleségem „elnyerte” minden addigi szerzeményem szerzői jogát, mert, úgymond ő inspirált ezek megírására. Az addig „helyette” felvett pénzek fejében a bíróság olyan nagy összeget ítélt meg számára, amelyet évekig fizethettem volna. A komponáláshoz egyszerűen nem maradt lelkierőm. Kifosztottnak, becsapottnak éreztem magam.
– mesélte az Ifjúsági Magazinnak 1982-ben, amikor valamelyest már itthon is enyhült körülötte a légkör.
Dobos Attila portréja a Képes Újságban, 1968-ban (fotó: Kiss Vera)
Érdekes adalék, és egyúttal meglehetősen jellemző, hogy tíz évvel korábban, 1972-ben a Népszabadság még milyen kemény hangot ütött meg a friss disszidensekkel, így többek közt Dobos Attiláékkal szemben:
„Dobos Attila? Mari Zsuzsa? Még egy szórakozóhely dobogóját sem kapták meg. A fogorvos-énekes tanult szakmájában tevékenykedik. Hogy megbánták-e vagy sem, ez az ő dolguk. A miénk pedig az, hogy a saját törvényeink szerint tartsuk távol őket attól az országtól, amely minden ésszerű lehetőséget megadott nekik a boldoguláshoz, a hírnévhez, s amelyhez mégis hűtlenek lettek. Mert a megbocsátás értéke is devalválódik, ha gyakran élünk vele.”
Dobos Attila és Mary Zsuzsi a Film Színház Muzsikában, 1968-ban (Fotó: Lelkes Éva)
Az akkor már több hónapos terhes Mary Zsuzsi és Dobos Attila így Németországban maradtak, ahol mindent elölről kellett kezdeniük. A házaspár eleinte még kint is próbált a zenei pályán érvényesülni, jártak meghallgatásokra, kopogtattak lemezcégeknél, de hamar be kellett látniuk, hogy mindez hiábavaló. A férfi ezért visszatért civil szakmájához, és fogorvosként kezdett dolgozni egy kisvárosban, felesége pedig otthon maradt a babával – és egyre jobban unatkozott. Az ő kérésére költöztek fel Düsseldorfba, ahol Dobos egy régi ismerőséhez, a varietétáncosként és üzletemberként egyaránt ismert Klapka Györgyhöz fordult segítségért. Klapka készséggel pártfogásába is vette a házaspárt, habár nem egészen úgy, ahogy azt Dobos szerette volna:
Felhívtuk egy régi, de felületesen ismert barátunkat, Klapka Györgyöt, hogy lakhatunk-e nála néhány napig, beleegyezett, odamentünk. Másnap reggel elmentem megnézni a lehetőségeket… amíg én állást kerestem, Klapka meggyőzte a feleségemet, hogy neki nem a konyhában a helye, ő többre hivatott, hisz művész volt odahaza is. Majd én sztárt csinálok belőled, ígérgette neki.
A slágerszerző és a fogorvos Dobos Attila a Tükörben, 1967-ben
Ezt követően Klapka és Mary Zsuzsi összeházasodtak, míg Dobos Attila közös gyerekükkel München környékére költözött, ahol rendelőt nyitott, és hosszú ideig kizárólag az asztalfióknak írta a dalait. De aztán hiányozni kezdett neki az aktív zenélés:
„Vettem egy ötszáz négyzetméter alapterületű villát, a fele volt a lakás, a másik fele a rendelő. Két fogorvos és három fogtechnikus munkatársam volt, nem számítva az asszisztenseket, laboránsokat. Valóságos magánklinika volt. Tulajdonképpen elértem a célomat. A papírforma szerint boldognak kellett volna lennem. Amikor már mindenem megvolt, akkor jöttem csak rá, hogy valójában minden mennyire felesleges! A hatalmas »palotából« csak a csöpp kis cselédszobában éreztem jól magam. Ott volt a pianínóm, a kottáim, oda bújtam a világ elől. Néha a kandalló mellett ültem, a tüzet néztem, és arra gondoltam, hogy amit én csinálok, azt bárki meg tudja tanulni. A zeneszerzés azonban isten ajándéka! Aki megkapta, annak azt nagyon meg kell becsülnie, és kutya kötelessége használni, élni vele.”
Dobos Attila 2016-ban (Forrás: Youtube)
Dobos a nyolcvanas évek közepén tért vissza Magyarországra, és – ha nem is ugyanakkora intenzitással, mint húsz évvel korábban – ismét beindította dalszerzői karrierjét. Legismertebb slágere ebből a korszakból egyértelműen a Se veled, se nélküled, amely eredetileg az 1988-as Interpop fesztiválra készült, és a titokzatos Gyuri művésznevet viselő Hoffer György énekelte; a dal később a magyar mulatós popzene egyik legtöbbet feldolgozott standardjává vált. A komponista Dobos viszont ennél alighanem sokkal büszkébb volt az Ember tragédiájából készült operájára, amely 1991-ben jelent meg nagylemezen (a bemutatóra viszont csak huszonhárom évvel később, 2014-ben került sor a Miskolci Operafesztiválon).
Dobos Attilát legközelebb egy világszínvonalú show keretében láthatja a közönség 2020. 01. 11-én az 50 éves Táncdalfesztivál koncerten az Arénában. Jegyvásárlás: auditoriumhungaricum.jegy.hu
És bónuszként még egy szürreális kis érdekesség a végére, amit érdemes a maga teljességében befogadni: a disszidens Dobos Attilát és feleségét egy teljes oldalon keresztül gyalázza az Ifjúsági Magazin 1971-ben.
