Szász-Kovács Emese ikrei születése után visszatért, az olimpia a cél

nlc | 2020. Január 06.
Szász-Kovács Emese másfél év után visszatér a pástra.

Szász Emese 2019 augusztusában életet adott ikreinek, Majának és Leventének, pár hónapra rá az ifjú anyuka pedig már ismét edz, és a DIGI Sport híradójának elárulta: azért dolgozik, hogy ott legyen Tokióban, pályafutása negyedik olimpiáján.

„Az volt a fura, amikor bejöttem újra iskolázni, hogy nem fura. Mindent úgy szerettem volna csinálni, mint másfél évvel ezelőtt, csak hát azért még sem az izomzatom, sem az állóképességem nem olyan, mint akkor volt. Ezért fura volt, hogy miért nem oda megy a szúrás rögtön, ahová én gondolom, hogy oda kellene menni, és miért nem abban a tempóban és gyorsasággal, ahogyan én szeretném” – nyilatkozta a Sport24-nek a 37 éves párbajtőröző.

Mindezt pedig már édesanyaként teszi. „Nagyon tudnak hiányozni (a gyerekeim) egy ilyen rövid időszak alatt is, imádok velük lenni, de azért nagyon jó, amikor az ember egy kicsit kiszakad, és teljesen mással foglalkozik. Ilyenkor megújult erővel megyek hozzájuk vissza. Azért nem mondom, hogy két babával ez könnyű feladat, de ezek szerint én szeretem a nehéz feladatokat.”

Fotó: Facebook

Exit mobile version