Eszenyi Enikő nagyon ritkán ad nagy interjút, akkor is leginkább a Vígszínházról beszél, hiszen ott érzi a legjobban magát. A színésznő hivatásnak érzi a munkáját, szinte minden nap bent van, ha pedig van ideje egy kis kikapcsolódásra, akkor messze utazik innen.
„Évad végén lejár az igazgatói megbízatásom, ezért a pályázaton dolgoztam. Folytatni szeretném a megkezdett munkát. Sok mindent megvalósítottam abból, amit tíz évvel ezelőtt elterveztem, de rengeteg ötletem van a következő évekre is. Olyan pályázatot adok be, amely egyértelművé teszi, hogy továbbra is érdemes rám bízni a Vígszínház vezetését” – mesélte a BEST magazinnak a színésznő, aki azt is elárulta, hogy ha van egy kis szabadideje, messze repül innen, és új helyeket fedez fel.
Azt is megtudtuk tőle, hogy nincs kibékülve az idő múlásával. „Engem ez megvisel. Tudtam, hogy a születésnapomon felköszöntenek a kollégáim, hiszen a színházban mindig megünneplünk mindenkit, de arra számítottam, hogy majd este, előadás után. Nem ez történt. Az egyik kolléganőm fantasztikus nyugdíjasklubot vezet a színházban. Sok ma a magányos ember, és mi rájuk is gondolunk, azokra, akiknek idős korban nehéz újra kapcsolatot teremteni. És akkor váratlanul megleptek és felköszöntöttek ott, a nyugdíjas nézők előtt” – emlékezett vissza Eszenyi Enikő.