Hujber Ferenc döbbenetes állítása: szexuálisan és verbálisan is megalázták

nlc | 2020. Július 08.
Hujber Ferenc visszatért, és megdöbbentő dolgokat állít.

Hujber Ferenc egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől, csak a privát közösségi oldalán van jelen, de ott sem túl aktív. Most visszatért, a visszatérése pedig elég drámai: olyan dolgokat állít, ami eléggé felkavarhatja az állóvizet, ha igaz. Az egyik napilap szúrta ki, hogy Hujber Ferenc kiírása szerint a Színművészeti Egyetemen több diákot is zaklattak az ő évfolyamából. A fotót itt tudod megnézni.

A színész állítása szerint fürdőruhában kellett megmutatni magát több színésznőnek is, a tanárok pedig előttük beszélték ki, hogy kinek mennyit kell még fogynia. ,,Menjenek vissza, és ott a frissen felvett női hallgatók eldöntik, “arc”, “alkat”, “kisugárzás” alapján kivel akarnak dolgozni” – írja Hujber Ferenc a bejegyzésben, amit azóta minden bizonnyal törölt már. 

Az egyik kommentelő válaszára egyértelműen leírta, hogy szexuálisan és verbálisan is megalázták őket. Volt tanárának gúnyosan megköszönte a “törődést”.

„Szeretett tanáromra, »mesteremre«, Horvai ‘Weinstein‚ Istvánra emlékezem, aki generációknak és húszéves gyerekeknek adta át a »tudását, szeretetét és az igaz hitét mindnyájunkban«! Legyen Neki könnyű a föld! Ámen! Nemá!”

– írta a színész.

Hujber Ferenc (Fotó: Smagpix)

Hujber Ferenc botrányos kiafakadásai:

(Ripost)

Exit mobile version