Azonnali orvosi segítségre szorult Bárdosi Sándor

nlc | 2020. Szeptember 04.
Mentősök segítettek Bárdosi Sándornak, akinek azonnali orvosi segítségre volt szüksége egy versenyen.

Nem éppen így tervezte a segítségnyújtást Bárdosi Sándor, aki nemrég Szigetszentmiklós felé vette az irányt. Az egykori élsportoló Növényi Norberttel érkezett a településre, ahol a sportterületek karbantartását végezték el, a Helyettesítők című műsor keretében.

 

Bárdosi Sándor jótékonysági futáson vett részt

„Norbival nagyon örültünk ennek a melónak, hiszen a sport, a mozgás állt a középpontjában. Annak a népszerűsítésért pedig szinte bármit megtennénk. Bár kicsit aggódtam a futóverseny miatt, de mivel jótékonysági célt szolgált az esemény, nem volt kérdés, hogy csatlakozom” – mondta Bárdosi Sándor, aki igazán lelkes volt a rajtnál.

„Nem vagyok egy nagy futó, de kellően bemelegítettem és egy célom van: előbb érjek célba, mint Norbi. Folyamatosan figyelni fogom, hogy hol tart. Sajnos a térdműtétem óta nagyon lassan tudok szaladni, így ha Norbi leelőzne kénytelen lennék elgáncsolni” – viccelődött Bárdosi, akinek éppen ez a versenyszellem okozta a vesztét. Növényi Norbi szemmel tartásakor rosszul lépett és hatalmasat esett, pont a térdére zuhant.

Bárdosi Sanyi és Növényi Norbi a futáson

„Az egyik pillanatban amikor hátranéztem, hogy lássam Norbi hol tart, rosszul léptem, megbicsaklott a lábam és elvágódtam a térdemre. Pokolian fájt, rá se bírtam állni, így segítséggel bicegtem el a mentőautóhoz is, ahol azonnal elláttak. Szerencsére nem dagadt fel a lábam, komolyabb sérülés nélkül megúsztam a dolgot, de egy jó ideig csak bicegtem a történtek után” – tette hozzá Bárdosi, akinek esését a Sláger TV kamerái is rögzítették. 

bardosi sanyi futas terd orvos

Bárdoi Sándor megsérült a futáson

bardosi sandor terd mento

Azonnali orvosi sgeítségre volt szüksége Bárdosi Sanyinak

bardosi sanyi mento

Szerencsésen megúszta Bárdosi Sanyi az esést

Bárdosi Sándor sokáig húzta a műtétet: 

Exit mobile version