5 gyerek, 3 házasság – Czutor Zoli magánélete cseppet sem unalmas

nlc | 2020. Szeptember 26.
Czutor Zoli ötgyermekes apuka, aki nem mellesleg háromszor nősült.

Czutor Zoli zenei pályafutása 1989-ben indult be a Nyers zenekar frontembere, zeneszerzője és szövegírójaként. 1997-ben egy évet töltött Los Angelesben, ahol hangszerelőként, stúdiózenészként, énekesként dolgozott. Los Angeles-i tartózkodása alatt a Creative Artists Agency (CAA) jóvoltából több felkérést – egy munka kivételével mindent – megkapott, de bevallása szerint hazaszeretete hazahozta Magyarországra:

„valahogy mégis azt éreztem, hogy nekem a saját dolgaimat kell csinálni és itt Magyarországon. Ott valahogy nagyon felerősödött bennem a hazaszeretet és rájöttem, hogy addig nem ismert finom kis szálakkal kötődöm a magyar kultúrához ” – nyilatkozta az énekes.

Czutor Zoli magánélete sem unalmas (Fotó: Czutor Zoli/Instagram)

2005-ben a Nyers feloszlása után megalapította a Belmondo zenekart, melynek napjainkig frontembere, zeneszerzője és szövegírója.

Czutor Zoli magánélete sem unalmas

Czutor Zoli először 20 évesen nősült meg, majd 23 évesen is kimondta a boldogító igent. Második nejétől, Garab Ildikótól három gyermeke született: Levente 1992-ben, Szonja 1995-ben, Győző 2002-ben, harmadik feleségétől, a nála 20 évvel fiatalabb Zsanettől két fia született, Simon Zsigmond 2012-ben, Miksa Nándor pedig 2016-ban.

Jelenleg az RTL Klub Nyerő Páros című műsorában láthatjuk párjával.

Az ötgyerekes apuka és Zsanett nagy összhangban vannak egymással, nem titkolják, sokat dolgoznak kapcsolatukon.

„Mindennap, amikor leadjuk a gyerekeket az iskolában és az oviban, szorítunk magunknak egy 20-30 percet, hogy kettesben fogyasszuk el a reggeli kávét, teát. Ez egy ilyen »must do« dolog.
És igazán jó hatással van a kapcsolatunkra” – írta Czutor Zoli közösségi oldalán.

Olvass még Czutor Zoliról az nlc.-n:

(Nyitó kép: Czutor Zoli/Instagram)

Exit mobile version