Súlyos sérülés miatt mondta le három koncertjét a Hooligans

nlc | 2020. Október 06.
A Hooligansnek idén még három koncertje lett volna, de elmaradnak.

Az idei év minden zenekar számára tele van megpróbáltatásokkal, a Hooligans sincs másképp ezzel. Sok koncertjük elmaradt, az idei évre tervezett hármat is kénytelenek voltak lemondani a gitárosuk, Tóth Tibi kiújuló sérülése miatt.

A Hooligans közleménye:

„Az idei évre három Hooligans-koncert maradt már csak a naptárban, melyeket át kell szerveznünk a jövőbeni dátumokra.
Mindennemű pletykát és szenzációhajhász cikket mellőzve eláruljuk, hogy Tibi karján évekkel korábban egy ínszakadás történt, ami akkoriban nem volt megfelelően kikezelve és az elmúlt időszakban nagyban megnehezítette gitárosunk munkáját és mindennapjait. Nem lehet sajnos tovább halogatni ennek a korrekcióját, és műtétre szorul, amit időszakos pihentetésnek kell követnie” – áll a zenekar közleményében.

Ez is érdekelhet:

Hooligans (Fotó: Facebook)

Exit mobile version