Az 5 kedvenc dalunk Benkő Lászlótól és az Omegától

nlc | 2020. November 18.
Szerintünk ki fogjátok találni, melyik az első számú favoritunk.

Hosszas betegség után, 77 éves korában elhunyt Benkő László az Omega rockegyüttes alapítója. A zenész már egy ideje súlyos beteg volt, még 2017-ben májrákot diagnosztizáltak nála, bár szeptemberben úgy tűnt, jobban van, akkor ugyanis egy jótékonysági eseményen fel is lépett.

A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zenész, billentyűs, zeneszerző, változatos szerepkört töltött be az Omegában, játszott zongorán, majd orgonán, furulyán, trombitán, amikor Presser Gábor volt az együttes másik billentyűse. Presser távozása óta viszont kizárólag billentyűs hangszereken játszott, beleértve

a szintetizátort, amit 1973-ban az Omega használt először Magyarországon.

Mutatunk is pár dalt a kedvenceink közül:

1. Gyöngyhajú lány

Ő csak azt a szépséget és boldogságot jeleníti meg (mármint itt most a dalra gondolok), amit sokszor nem mondunk ki, de ha így megfogalmazzuk és így odaadjuk, az minden gondolkodás nélkül bevonja az embereket – mondta Benkő a dalról a Hangmesternek adott interjújában.

2. Ha én szél lehetnék

A dalban Benkő László furulyázik, ami nélkül, valljuk be, nem lenne az a nóta, ami. 

3. Napot hoztam, csillagot

Ázott köpenyét kölcsönadta rám az ég.
Ronggyá nyűtt cipőm, amíg bírta, vitt feléd.
Éjszakák sűrűjén vágtam át,
A fényes izzó nap tüzét arcomon hordtam szét.

4. Trombitás Frédi

Természetesen az első, azonos című lemezről. 

5. Rózsafák

Benkő énekelt is, például ebben, a Rózsafák című számban

(Kiemelt kép: MTI Fotó: Biró István)

Korábbi cikkeink Benkő Lászlóról

Exit mobile version