Három stroke-ja és egy szívrohama is volt Demi Lovatónak a túladagolása után

T.CS. | 2021. Február 18.
2018-ban nem sok híja volt annak, hogy a híres énekesnő, Demi Lovato életét veszítse. Túladagolásának elképesztő körülményeiről most egy dokumentumfilmben mesélt.

A Demi Lovato: Dancing with the Devil című YouTube-dokumentumfilm ugyan csak március 23-án érkezik, de az első előzetese már megjelent, és már ebből kiderül, hogy előkerül néhány kényes téma az énekesnő életéből, amiről új dolgokat tudhatunk meg. 2018 júliusában a popsztárra eszméletlen állapotban találtak rá az otthonában Los Angelesben. Túladagolta magát nem sokkal azután, hogy leszokott. Lovato küzdelme már régóta tart a drogokkal és az alkohollal. Az eset után két hetet töltött kórházban, majd hónapokat a rehabonírja az eonline.

Három stroke-om volt. Egy szívrohamom. Az orvosaim szerint öt-tíz percen múlott az életben maradásom

– mondja Lovato az előzetesben.

Olyan vonalat léptem át akkor, amit még soha korábban

– tette még hozzá a korábbi Disney-sztár. A dokumentumfilmben a felépülése kórházi szakaszába is betekinthetünk majd. Lovato azt is elmondja az előzetesben, hogy úgy érzi magát, mint egy macska, aki ugyan rengeteg életet kapott, de már a kilencediknél jár.

Vannak azért jó híreink is Demi Lovatóról:

Exit mobile version