Horváth Éva elárulta, hogyan étkezik a második várandóssága alatt

nlc | 2021. Április 11.
A második terhessége alatt sem számolgatja a kalóriákat Horváth Éva.

Horváth Évának jó ideig sikerült bő ruhákkal takargatnia a gömbölyödő pocakját, így március közepéig csak kevesen tudták, hogy a második gyerekével várandós.

A 42 éves modell most a Vasárnapi Blikknek elárulta, hogy várandóssága alatt sem számolgatja a kalóriákat, azt eszik, amit kíván, de igyekszik egészségesen táplálkozni.

„Noha karanténtesttel vágtam bele az újabb várandósságba, hiszen nem tudtam eljárni edzeni és azért mozgásból is kevesebb volt mostanában, nem foglalkozom azzal, mit eszem, és eszemben sincs diétázni. Sosem voltam nagyon vékony típus, de életemben csak egyszer fogyókúráztam, 18 évesen, amikor szépségversenyre készültem, és köszönöm, de ennyi elég is volt belőle” – mondta a lapnak Horváth Éva.

Horváth Éva egyébként nem érzékeli annyira az egy éve tartó bezártságot, mert eddig is a leginkább a kisfia körül forgott az élete. Azt még nem tudja pontosan, hogyan lesz majd a szülés, de reméli, valamilyen formában ott lehet majd vele párja, Péter.

(Kiemelt kép: Sajtószoba)

Horváth Éva az nlc-n:

Exit mobile version