Apa lesz Nagy Ádám, kisfiút vár a válogatott focista párja

F.C. | 2021. Május 29.
Már apaként fog focizni az Eb-n.

Nagy Ádám lesz az egyik legboldogabb futballista a június 11-én kezdődő Európa-bajnokságon. A válogatott focista párja ugyanis előreláthatóan a kontinenstorna kezdete előtt 5 nappal hozza világra első gyermeküket – tudta meg a Blikk.

Nagy Ádám mindenképpen ott akar lenni a júniusi szülésnél – Fotó: MTI/Kovács Tamás

Azt tudjuk, hogy kisfiunk lesz, s bár szűkül a kör, a nevéről még nem döntöttünk. (…) Éppen Magyarországon tartózkodtunk, amikor a kedvesem megosztotta velem az örömhírt. Fantasztikus érzés volt, nagyon meghatódtam. (…) Nagy felelősség apának lenni, igyekszem majd az első pillanattól következetesen nevelni a fiamat” – mondta el a 25 éves futballista, aki a szülésnél szeretne mindenképpen a párja mellett lenni, ebben a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is támogatja.

Nagy Ádám még nem tudja, mit hoz számára a jövő: marad Bristolban, vagy máshol folytatja a karrierjét. “Bárhová is visz a sorsom, az biztos, hogy a párom és a gyermekem velem tart” – jelentette ki.

Még több sztárbaba az nlc-n:

Exit mobile version