58 évesen elhunyt Granville Adams, az Oz sorozat szereplője

V.B.T. | 2021. Október 11.
Granville Adams hosszú ideje küzdött a rákkal.

58 évesen elhunyt Granville Adams, aki hosszú ideje küzdött a gyilkos kórral, ami végül legyőzte a szervezetét. A színészt az Oz című sorozat Zahir Arifjaként ismerhették meg a nézők, amelyben öt évig játszott. A szomorú hírt a széria producere, Tom Fontana közölte az Instagram-oldalán – írja a 24.hu

Granville Adams tavaly osztotta meg a nyilvánossággal, hogy milyen betegséggel küzd. Ekkor a korábbi producere – akivel szoros barátságot ápolt – gyűjtésbe kezdett, mondván, a színész képtelen dolgozni a betegsége miatt, ezért anyagilag szorult helyzetbe került. Végül 100 ezer dollárt sikerült összegyűjtenie, ami elég volt egy ideig a kórházi kezelésére és a számlák finanszírozására. 

A színész az utóbbi időben visszavonultan élt, ennek a betegsége mellett az volt az oka, hogy 2007-ben gondatlanságból elkövetett emberölésért vádolták, az éttermében érintett volt egy ember halálának ügyében. Később tisztázták a nevét önvédelemre hivatkozva. 

Elhunyt Granville Adams (Fotó: Getty Images)

Exit mobile version