Megműtötték Balázs Palit, 4 óra múlva élesen látott (x)

hirdetés | 2021. Október 11.
Senkinek nem kell bemutatni, az egész ország dúdolja dalait, de azt csak kevesen tudták róla, hogy szemüveges volt. Mivel borzasztóan zavarta a keret, nemrég a lézeres szemműtét mellett döntött.  Ahogy egy híres dalában énekli: „Csak egy pillantás volt és megváltozott minden“ – villámgyorsan és fájdalommentesen visszanyerte éles látását.
Megműtötték Balázs Palit, 4 óra múlva élesen látott (x)


Balázs Pali 25 éve áll a közönség előtt, 19 lemezt adott ki és 2 Fonogram-díjat is nyert, de ennyi idő és megannyi romantikus sláger távlatából is szívesen emlékszik vissza a kezdetekre. „Amikor 1996-ban Békéscsabán a helyi rádiók elkezdték játszani néhány számomat, egy szálloda bárjában dolgoztam. Sosem fogom elfelejteni, milyen jó érzés volt, mikor azt hallottam a szünetben, hogy a kívánságműsorban valaki éppen azt a dalt kéri, amit előtte néhány perccel játszottam” — nosztalgiázik az énekes, akinek onnantól kezdve megállíthatatlanul dübörgött a karrierje. Egyedül a tavaly kitört COVID-járvány tudta elcsendesíteni egy időre. „A mindennapjaim része volt a színpad és az utazás, 8 országban, közel 2500 fellépésem volt, kezdetben csak 12 ember előtt adtam koncertet, később viszont már 60 ezer embernek is énekelhettem. Aztán ez gyakorlatig egyik napról a másikra megszűnt. Bevallom, az első 4-5 hónapban kifejezetten élveztem a bezárkózást, mert jóval többet tudtam foglalkozni a családommal és magammal. Persze a háttérben azért nem maradtam tétlen, írtam dalokat, kijött új videoklipem is, de a fellépések egyre jobban hiányoztak. Örülök, hogy mostanra elkezdhetünk újra egymásra találni a közönséggel, már most tele vagyok tervekkel a jövő évre. Tavasszal érkezik a 20. lemezem és készülök a 25 éves jubileumi koncertemre is.”

„Megromlott a látásom, de évekig halogattam még a szemüveget is“

„10 évvel ezelőtt kezdtem felfigyelni arra, hogy ha kevésbé világos helyen olvastam, hunyorognom kellett, hogy rendesen lássam a szöveget. Próbáltam elhessegetni a dolgot, de 3-4 év alatt egyértelművé vált, hogy megromlott a látásom” — emlékszik vissza az énekes, aki még további 5 évig halogatta a szemüveg viselését. 2017-ben viszont már a monitort sem látta rendesen és a mobiltelefonját is bizonyos távolságra kellett tartania magától, hogy kompenzálja egyre rosszabb látását. „Először egy +1,5 dioptriás olvasószemüveget kaptam. Egy évvel később viszont már +2,5 dioptriás kellett. Tavaly pedig egy újabb kontrollon kiderült, hogy már távolra sem látok jól, így készítettem egy új szemüveget is, majd pedig multifokális lencsével is próbálkoztam.”


Kiút a homályból

Csupán néhány évig hordott tehát szemüveget és kizárólag olvasáshoz és vezetéshez, de ennyi idő is elég volt számára, hogy elege legyen belőle. „Bevallom, a hiúsági faktor is erős volt bennem, de ennél többről volt szó. A szemüveg púp lett a hátamon, ami csak hátráltatott, megakasztott. Mindig leesett, ráültem, elhagytam, keresni kellett, emiatt folyton értékes perceket pazaroltam el. Mivel egyébként az életem minden területén szeretek precíz lenni, ez borzasztóan zavart” — magyarázza. Javasolták a kontaktlencsét is, de attól nagyon idegenkedett. Túl macerásnak találta, hogy ki-be rakogassa, tisztogassa és félt tőle, hogy egyik kedvenc hobbija, a focizás során egy fejelés alkalmával akár ki is eshetne a szeméből. Egyértelmű vált számára, hogy ha meg szeretne szabadulni a szemüvegtől, akkor a lézeres szemműtét a legjobb megoldás. „Elkezdtem érdeklődni a környezetemben, és az ismerőseim 80-90 százaléka a Sasszemklinikát ajánlotta, de úgy gondoltam, picit még várok a dologgal. Aztán Straub Dezső, akivel együtt focizunk a Magyar Színész Válogatottban, szó szerint megadta a kezdő rúgást, mert mikor a rossz látásomról és a műtétről beszélgettünk, kiderült, hogy ő is ott kapta vissza az éles látását. Pár nappal később már a klinikán voltam az alkalmassági vizsgálaton és személyesen is meggyőződhettem arról, hogy mennyire pontos, professzionális munka folyik ott. Gördülékenyen ment minden, mindig elmagyaráztak, hogy milyen vizsgálat következik, a végén pedig megkönnyebbültem, hogy nem találták semmi akadályát a műtétnek.”

Személyre szabott megoldások 24 év tapasztalatával

A Sasszemklinika a legtapasztaltabb szemészeti lézerklinika Magyarországon, hiszen 24 év alatt több mint 115.000 kezelést végeztek. Az óriási tapasztalatnak és az itthon egyedülálló, világszínvonalú eszközparknak köszönhetően egy alapos alkalmassági vizsgálat után a 7 elérhető lézeres kezelés közül a páciens adottságainak legmegfelelőbb kezelést tudják ajánlani.

Rövidlátók és távollátók is lehetnek sasszeműek!

Vagy — mint Balázs Pali esetében is — akár mindkét látásprobléma is orvosolható egyszerre, hiszen a Sasszem Presbymax olvasószemüveg kezelés közelre, távolra és közép (monitor) távolságra is éles látást biztosít. A modern lézertechnológiának hála pedig a beavatkozás fájdalommentes, és a gyógyulási idő is pár napos.


„120%-os lett a látásom”

„Igyekszem egészségesen élni, nem is szívesen megyek rendelőbe vagy kórházba. Emiatt a szemműtéttel kapcsolatban is voltak fenntartásaim, mégsem rossz érzéssel mentem a Sasszemklinikára. Maximum 15 percet töltöttem a műtőben, az egész beavatkozás fájdalommentes volt és utána sem tapasztaltam kellemetlenséget. Délután 2-kor műtöttek, 6 órakor pedig már telefonoztam és döbbenten néztem a képernyőt, hogy mennyire élesen látok. Most már ha a teraszunkról átnézek a Duna túloldalára, látom a leveleket a fákon. Újra kinyílt a világ!” — lelkendezik Pali, akinek az 1 hónapos kontrollvizsgálat eredménye szerint 120%-os lett a látása.

Nem kellett hosszú pihenőidőt sem beiktatnia, 1-2 nap múlva visszatérhetett a munkához és hétköznapokhoz is. „Egyedül a focival kapcsolatban tanácsolták, hogy 1 hónapig tartsak szünetet, illetve hordjak szemvédőt. A gyógyulás tehát nagyon gyorsan zajlott és bár az első napokban állandóan kerestem a szemüvegemet, mostanra teljesen elfeledkezhettem róla. Minden szemüveges ismerőmet arra biztatok, hogy ha teheti, szánja rá magát a Sasszemkezelésre. Nagy ajándék, hogy megszabadulhatunk a szemüveg terhétől.”

Te is szemüveget vagy kontaktlencsét hordasz, de szívesen megszabadulnál tőle? Jelentkezz ingyenes alkalmassági vizsgálatra, hogy akár már a szemkápráztató őszi tájban gyönyörködhess, ráadásul most 150.000 forint kedvezményt is kaphatsz a Sasszem Femto Smart kezelés esetén.

Exit mobile version