Visszavonul a 89 éves Vitray Tamás

V.B.T. | 2021. November 05.
Vitray Tamás 89 évesen úgy döntött, teljesen elvonul a nyilvánosságtól.

Ma töltötte be a 89. életévét Vitray Tamás, aki egyben bejelentette, hogy visszavonul. Tegnap este egy podcastben árulta el, hogy az az utolsó nyilvános szereplése – szúrta ki a Bors.

Visszavonult Vitray Tamás (Fotó: Smagpictures)

A tévés legenda kiemelte, jó egészségnek örvend, nem ez a visszavonulás oka. „Háromnaponta eljárok vásárolni és bár eleinte hajdani tanítványaim, illetve gyerekeim is felajánlották, hogy segítenek a mindennapi teendőkben, de nem tartok rá igényt, teljesen önellátó vagyok” – részletezte, majd elmondta, hogy túl idősnek tartja magát a szerepléshez, ezért elvonul a nyilvánosság elől. 

„Ez a saját döntésem. Holnap elkezdem a kilencvenedik életévemet, nem kell többet szerepelnem, hiszen nem versenyzek: ez nem távfutás, vagy távúszás. Nem akarok a híres aggastyán lenni, aki még kilencvenedik életévében is mutatkozik: minden nagyon jó, nagyon szép volt, de ennyi elég volt” – zárta szavait. 

Exit mobile version