Felesége múltjával vágott vissza Galambos Lajos Majkának

K. Z. | 2021. November 18.
„Ha engem gúnyol, azzal Hajnit is bántja” – reagált Galambos Lajos Majka beszólására

„Örülök, hogy visszajött Lagzi Lajcsi dáridós hangulata a műsorba, ami nem is baj, mert pont egy hete volt az óraátállítás, így nagyon aktuális” – ez az a mondat, ami a Sztárban sztár leszek! november eleji adásában hangzott el Majka szájából, és ami a jelek szerint vérig sértette Galambos Lajost. Majka ugyanis – minden bizonnyal – a trombitás évek óta húzódó perére célzott a poénnal – írja a Blikk.

Fotó: Frizbi

Galambos Lajos szerint azonban a helyzete egyáltalán nem vicces: „Minden túlzás nélkül, a peres ügyemre ráment az életem. A házasságom, a boldogságom. Ízléstelennek és lelketlennek tartom, hogy valaki milliók előtt ezzel poénkodik. Ráadásul bűnös az, akit a bíróság elítél, és engem nem ítéltek el jogerősen” – érvelt a Story magazinnak. A beszólás annyira feldühítette, hogy Majka zenei teljesítményét is bírálta, majd felesége múltjára emlékeztette. Hangsúlyozta, hogy egyetlen slágerét sem ismeri Majkának, de ha ismerné is, akkor sem gondolja, hogy a rapper egy kalap alá vehetné magát Aradszky Lászlóval: „Azt szögezzük le, hogy ő sosem fog örök slágereket írni, mint Aradszky László. Így ne is vegye a szájára, mert nincsenek egy szinten!”

A tévés szerint Majka már csak azért is elgondolkodhatott volna, mielőtt odaszólt neki, mert a felesége is a Dáridóban kezdte a pályafutását, még tizenévesen, és nagyon élvezte a szereplést. „Dundikát egy édes, kedves, szeretnivaló lánynak ismertük. (…) Ha engem gúnyol, azzal Hajnit is bántja!”

Ezzel Galambos lezártnak tekinti a témát.

Exit mobile version